Reméli, az ügyészek függetlenek maradnak, és használható törvények lesznek továbbra is, hogy az ügyészek jól végezhessék munkájukat, nyilatkozta Laura Codruța Kövesi pénteken Temesváron.

Kövesi az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nevében átvette a Temesvári Társaság Reménység-díját, amelyet a demokrácia megteremtése, a kommunista struktúrák lebontása és a reménység fenntartása terén elért eredményekkel érdemelt ki.

A korrupcióellenes főügyész megköszönte a díjat, ugyanakkor értékelte a társaság fáradhatatlan munkáját, amelyet a demokratikus értékek, a jogállamiság, az igazság és a becsület érdekében fejtettek ki.

"Ügyészként nekünk is ez a dolgunk, tartsuk tiszteletben és keressük az igazságot, hogy a törvények betartásával végezzük munkánkat, becsületesek és őszinték legyünk munkánk során. Ez fogjuk a jövőben is tenni" – nyilatkozta Kövesi.

A főügyész kihangsúlyozta, az igazságügy, az ügyészek függetlensége és egy hatékony törvénykezés az előfeltétele a bűncselekmények, a korrupció és főleg a magas szintű korrupció elleni harcnak.

"Kollégáimmal együtt reménykedem, hogy az ügyészek függetlenek maradnak. Remélem, megmarad az intézmények és a törvények stabilitása, remélem, hogy használható törvényeink lesznek továbbra is, hogy minél jobban végezhessük munkánkat. Nagyon magasak a társadalom elvárásai velünk szemben, megpróbáljuk továbbra is jól végezni feladatunkat" – szögezte le Kövesi.

Laudációjában a Temesvári Társaság elnöke, Florian Mihalcea elmondta, a DNA 14 miniszter és 50 magas beosztású tisztségviselő ellen indított eljárást, akik közül 27-et bíróság elé állítottak és komoly összegeket koboztak el tőlük a jogerős ítéletek következtében.

1992 óta a Temesvári Társaság olyan személyeknek adományozott Reménység-díjat, mint Mihály király, Corneliu Coposu vagy Monica Lovinescu.

"A Sarló és Kalapács díjat csak Ion Iliescunak szerettük volna átadni, de úgy tűnik, egyre többen szeretnék átvenni helyét. Idén Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu kapja ezt a díjat, amelyet a Temes megyei parlamenti képviselők révén küldünk el nekik" – tette hozzá Mihalcea.

Agerpres