Tudomására hozták pénteken, hogy bűnvádi eljárás zajlik ellene – nyilatkozta Laura Codruța Kövesi pénteken, a főügyészségről való távozásakor.

A volt korrupcióellenes főügyész azt mondta, benyújtott két kizárási indítványt: az egyik az üggyel foglalkozó ügyészre, Adina Floreára, a másik a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályt vezető ügyészre vonatkozik. Kövesi azt mondta, a pártatlanság elvének sérülésére hivatkozava kérelmezte az ügyből való kizárásukat.

A volt DNA-főügyész hozzátette, az ügyészség semmiféle kényszerintézkedést nem rendelt el az ügyben.

Újságírói kérdésre válaszolva rámutatott, meggyőződése, hogy az ellene indított eljárás kihat majd az európai főügyészi tisztségre való pályázatára, de nem fog visszalépni a jelöltségtől, és jelen lesz március 26-án az Európai Parlamentben tartandó meghallgatáson.

Kövesi úgy véli, nem véletlen egybeesés, hogy jelöltsége bejelentése után bűnvádi eljárás indult ellene.

"Két és fél éve folyamatosan meghurcolnak. Négy fegyelmi eljárás van folyamatban ellenem és 18 büntetőügyi dosszié nyílt a nevemre. És nemcsak én vagyok ebben a helyzetben, hanem minden olyan ügyész és bíró, aki tette a dolgát. A legfelsőbb bíróság elnöke ellen is fegyelmi eljárást kezdeményeztek, mint ahogyan a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hangjukat hallató tagjai vagy az olyan ügyészek és bírák ellen, akik bírálták az igazságügyi törvényeket" – mondta Kövesi.

A volt korrupcióellenes főügyészt hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják egy Sebastian Ghiță volt képviselő által tavaly decemberben benyújtott feljelentés alapján. Ghiță szerint Kövesi 2011-ben kétszázezer eurót kért tőle, hogy repülőgéppel az országba hozzák Nicolae Popát, a FNI volt igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

A vádakra reagálva Kövesi pénteken azt mondta, soha nem beszélt Sebastian Ghițával Nicolae Popa kiadatásáról, és semmiféle szerepe nem volt az eljárásában, azzal ugyanis a román rendőrség és az igazságügyi minisztérium foglalkozott. Két hivatalos közlemény – a román rendőrségé és a főügyészségé – is tanúskodik arról, hogy a rendőrség állta a kiadatással járó költségeket – tette hozzá Kövesi.

A volt DNA-főügyészt szimpatizánsok egy csoportja várta a főügyészség épülete előtt. Tulipánokat helyeztek el a lépcsőre és többek között azt skandálták, "Codruța, ne feledd, mi veled tartunk!", "PSD – a vörös pestis".

Agerpres