Barót tanácsának tegnap délután tartott rendkívüli ülésén csak egy, a költségvetést érintő napirendi pont szerepelt. A tanácstagok közül többen is hiányoztak, de a kvórum biztosítva volt, szavazáskor pedig mindenki támogatta az előterjesztést.

A szerző felvétele

Lázár-Kiss Barna András polgármester arról számolt be, hogy a fejlesztési minisztériumtól a Petőfi Sándor utcában, illetve az ülepítőállomásnál elvégzett munkák kifizetésére 450 ezer lej érkezett, amit bevételezniük kell, hogy a maguk során a Termoconfort Rt.-nek átutalhassák. Mint mondotta, a fővezeték letéve, a pumpák működőképesek, ezért a jövő héten a hivatal alkalmazottjai végigjárják a Petőfi utcát, s számba veszik, kik azok, akik csatlakoznának a csatornahálózathoz.

Barót önkormányzata a városi piac felújítására az Alutus Regio Egyesületnél nyert pályázatot, a szükséges százezer lejes önrészt még az év elején elkülönítette a költségveté­sében, ám időközben árfolyam-ingadozás miatt nem lett volna teljesen elég, ezért azt kérték tőlük, további tízezer lejjel toldják meg azt. A városvezető szerint ez a kérés nem több, mint felesleges bürokrácia – mondotta.

A piac korszerűsítésének megvalósíthatósági terve kész, ám a kivitelezési terv elkészítésére még várni kell. Lázár-Kiss Barna András mégis derűlátó, s abban bízik, hogy még idén elindíthatja a közbeszerzési eljárást, s kora tavasszal a tényleges felújítás is kezdetét veszi.

A tervek szerint a fedett létesítményben hatvannégy méternyi árusítóhelyet hoznak létre, ezenkívül a hátsó részen a káposzta-, dinnye- és búzatermelők részére külön helyet alakítanak ki. A hús- és tejtermékeket kínálók különleges körülményeket biztosító butikokban kapnak helyt. A piac területére autóval nem lehet majd behajtani, de az egyik szélén csak az árusok által használható aszfaltozott ösvényt alakítanak ki, s nagy teherbírású kézi szekereket bocsátanak a termékeiket beszállítani kívánó gazdák rendelkezésére.

Hecser László / Háromszék