A CEMO, mint felperes, arra volt kíváncsi, hogy mit tartalmaz a MOGYE és a Petru Maior fúzióját eldöntő szenátusi ülés jegyzőkönyve, megvolt-e a döntéshozatalhoz szükséges szavazatszám.

Továbbá azt is szerettük volna megtudni, milyen következményei lesznek a két intézmény egyesülésének, megmarad-e az egyetem – törvény által garantált – multikulturális jellege. Az ügyben a CEMO első fokon vesztett, másodfokon viszont a Marosvásárhelyi Ítélőtábla végérvényesen, részben nekünk adott igazat, így az egyetemnek ki kell adnia a kért adatokat, pontosabban a fúzióhoz kapcsolódó döntéshozatalban résztvevők szavazatairól szóló információkat (hányan döntöttek, hányan tartózkodtak és hányan voltak jelen stb.)

A két egyetem (MOGYE, Petru Maior Egyetem) szenátusa 2018. szeptember folyamán rendkívüli ülésen fogadta el azt a határozatot, amely elindította a két intézmény egyesítésének folyamatát. A sajtóértesülések alapján szervezetünk úgy tudta, hogy a két egyetem szenátusa egyöntetű szavazással fogadta el a fúzióról szóló határozatot, azonban a MOGYE-n tanító professzorokkal és diákokkal történt megbeszéléseken kiderült, hogy a határozathozatalkor nem volt meg a szükséges létszám, egy-két szavazat hiányzott ahhoz, hogy a határozat érvényes legyen.

Ennek fényében és a fúzióról szóló határozat elemzése végett szervezetünk közérdekű adatigényléssel fordult a MOGYE-hoz, az egyetem viszont megtagadta az adatok, információk kiadását. Miután nem kaptunk választ, az adatigénylésünket megismételtük egy adminisztrációs panasz formájában. Ezt követően a MOGYE jogásza egy pár soros levélben (e-mail) tájékoztatott minket arról, hogy minden általunk kért információ megtalálható az intézmény weboldalán, ami természetesen nem volt igaz, mert a két egyetem egyesítéséről szóló határozat jegyzőkönyve és ahhoz köthető szavazatokról nincs információ az említett honlapon.

Az ügyben fontos jogi kérdéseket kellett eldönteni, részben azt, hogy a fúzióval kapcsolatos döntéshozatalról szóló információk közlése törvényes-e vagy sem, másrészt azt, hogy az egyetem milyen közérdekű információkat köteles kiadni. A keresetet elutasító elsőfokú bíróság úgy vélte, hogy az egyetem eleget tett kéréseinknek azzal, hogy egy rövid email keretében jelezte, hogy minden általunk kért információ a weboldalukon megtalálható. Az ítélőtábla azonban más véleményen volt, részben elfogadta az álláspontunkat, és arra kötelezte az egyetem vezetőségét, hogy adja ki a CEMO-nak a két intézmény fúzióját eldöntő határozathozatal kapcsán megszületett szavazatokhoz kapcsolódó információkat (a szavazók számát, az igennel, a nemmel szavazók, valamint a tartózkodók számát).
Az ügy jelentősége az, hogy miközben a két egyetem fúziója ugyan hivatalosan megtörtént, az egyetem megszegte törvényi kötelezettségét, ugyanis a fúzióval kapcsolatos információkat köteles lett volna kiadni a CEMO-nak.

A mai nap folyamán kaptunk egy rövid levelet – amely a fúzióhoz kötődő szavazatokról tájékoztatott minket- Leonard Azamfirei rektor irodájából, azonban az abban megfogalmazott információk valódiságát semmi nem bizonyítja, szervezetünk nem fogadja el azokat. Hamarosan válaszlevelet fogalmazunk meg az egyetem rektorának, és kérjük az Ítélőtábla által kért adatok hivatalos formában történő közlését. Ezt a fontos eredményt és jogi eljárás során elért sikert érdemes megfontolni minden egyes olyan szereplőnek (politikai vagy civil), akik a MOGYE ügybe érdekérvényesítő lépéseket terveznek.

MOGYE ügyben szervezetünk további jogi eljárásokat tervez, ezek anti-diszkriminációs ügyek lesznek eddigi terveink szerint.

Az egyértelműen látszik, hogy a MOGYE eltökélt célja, hogy a magyar közösséget (pedagógusok, diákok) érintő döntéseket homály fedje, azonban ez ellen lehet jogi lépéseket tenni, és szerintünk ezeknek kivitelezését nem árt megfontolni. Érdemes a bíróságokat is bevonni a MOGYE magyar karával kapcsolatos eljárásokba és a magyar diákokat érintő ügyekbe, hiszen a jelenlegi határozat is bizonyítja, hogy ezen a téren is lehet eredményeket elérni.

A nyertes perünk ügyiratszáma: 1225/102/2018. Az ítélet ezen a linken érhető el:
http://portal.just.ro/43/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=10200000000070328&id_inst=43

Szigeti Enikő ügyvezető igazgató