Az elmúlt időszakban a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyei az elnyomás, a diszkrimináció és az erőszakos asszimiláció szimbólumaivá váltak. 

Mint ismeretes, állami mulasztás miatt, több száz magyar diák számára vált kérdésessé az őszi továbbtanulás lehetősége. Tiltakozásképp és a líceum újraindítása érdekében, a marosvásárhelyi szülői- és civil közösség – példás módon – aláírásgyűjtésbe kezdett, az összegyűlt 3500 kézjegyet azonban nem vette át a román tanügyminiszter. Ezzel a politikus – és a teljes román kormány – nem csak azt bizonyították, hogy képtelenek megoldani a kialakult helyzetet, de azt is, hogy nem vesznek tudomást azoknak a törvénytisztelő, adófizető román állampolgároknak a véleményéről, akikért – hivatali kötelességükből adódóan – felelősek.

A tanügyminiszter és a miniszterelnök a pápai nuncius visszautasításával egy olyan súlyos diplomáciai szarvashibát követett el, amellyel megsértették a vatikáni államot, a romániai katolikus közösséget, s amellyel egyértelművé tették: a nem román és nem ortodox állampolgárok problémáit másodrendűnek tartják.

Az emberi jóérzés és felelősségvállalás azt követelné, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult ügy miatt a tanügyminiszternek be kellene nyújtania lemondását, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ilyesmire – épp a jóérzés és felelősségvállalás hiánya miatt – nem számíthatunk. Mindezek ellenére jogos követelésünk, hogy az illetékes politikai vezetők és hatóságok mihamarabb találjanak megoldást a kialakult helyzetre.

Ugyanakkor arra kérünk minden civil- és politikai szereplőt, hogy helyezzük közösen nyomás alá Románia kormányát, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi iskola ügye megoldódjon, s a felekezeti oktatáshoz való jog se sérüljön. Épp ezért vegyünk részt a szerdán (szeptember 6-án) 18.00 órától a Maros megyei prefektúra előtt megszervezésre kerülő tüntetésen!

Szilágyi Zsolt,
az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke