Ungvári Barna András a barcaföldvári fogolytáborról beszélt. A szerző felvétele

A hagyományhoz híven idén is szeptember első hétvégéjén tartották az olaszteleki falutalálkozót. A háromnapos ünnepség során volt tudományos és táncos előadás, fényképkiállítás, megemlékeztek a meghurcoltakról, szabadtéri játékokon lehetett részt venni, és aki bírta, estébe nyúlóan nótázhatott.

Péntek délelőtt Bene László bevezetésével Olasztelek múltja – a II. világháború tárgyi emlékei címmel tartottak kötetlen beszélgetést a templom előtti gesztenyefa alatt. A szervezők célja az volt, hogy az idősebb nemzedék segítségével a falu múltjának eseményeit felidézzék a fiatalabbak okulására, a történetek megmaradjanak és tovább éljenek.
Szombaton Pásztori-Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár A magyar Szent Korona üzenete címmel értekezett a gyülekezeti közösségi házban, majd dalaink és táncaink őrzői, a Hajnalcsillag néptánccsoport, a Cygnini reneszánsz táncegyüttes, a vasárnapi iskola furulyacsoportja és a kibővített Harmónia Női Kórus lépett fel, végül Tókos Csaba Betekintés a fotók birodalmába című kiállítása volt megtekinthető a művelődési házban.
Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Pásztori-Kupán István megköszönte azt az áldást, amelyet napról napra érzünk, és az alkalmat, hogy találkozhattunk: hogy együtt lehetünk, abban a szent akarat mutatkozik meg. A lelkipásztor hangsúlyozta a szeretet fontosságát, majd arra kérte a gyülekezet tagjait, feltétel nélkül szeressék felebarátaikat, mert a legnagyobb jót akkor cselekszik.
Az önkormányzat nevében Kolumbán Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplő közösséget, s dicsérte a falu népét, amely összefogásból jelentős eseményt hozott létre, és sikerül nemcsak megszólítania, de haza is hoznia az elszármazottakat. Tüzes-Bölöni Ferenc helybeli református lelkipásztor is a falu összetartását emelte ki: akik itt születtek és nőttek fel, bárhol is éljenek a világban, hazavágynak. Jól példázza ezt – mondotta a tiszteletes – az idei kortárstalálkozó: a szülőföld hívó szavát meghallván szinte kivétel nélkül mindenki eljött. Az 1967-ben születettek az egyházközségtől egy-egy szál virágot vettek át, majd átadták a nemzedékről nemzedékre vándoroló emlékalbumot és faragott stafétát a soron következőknek.
A templomi műsor keretében fellépett a Harmónia női kórus és a fiatalok kórusa, szavalt Bene Sarolt, Máté Anikó, Rancz Gyöngyvér, Máthé Ágnes, Molnár Katalin és Tüzes-Bölöni Noémi. Tüzes-Bölöni Ferenc sajnálatát fejezte ki, amiért Markó Attila volt parlamenti képviselő és államtitkár nem lehet jelen, de tolmácsolta a Ma reggel őszre ébredtem (Olasztelek hívása) című versét. Alkalmi beszéd­é­ben id. Balázsi László és Molnár Ferenc Olasztelek megtartó erejéről szólt.
A templomtorony előtt Ungvári Barna András Uzonban szolgáló református lelkipásztor az emlékezés fontosságát emelte beszédje középpontjába, az olasztelekieket pedig arra kérte, elődjeik példáját tartsák örökké szem előtt, s ne torpanjanak meg, ha hirtelen nehéz­ség tornyosul előttük. Barta Imre, a Történelmi Vitézi Rend erdővidéki székkapitánya úgy fogalmazott, a földvári fogolytáborban meghurcoltak emlékét a falunak őrizni kötelessége, hiszen annak olaszteleki áldozatai is voltak. Az emléktábla leleplezését követően a gyülekezeti házban Ungvári Barna András áldást mondott, és bemutatta a korabeli feljegyzésekből, levelekből, illetve az elmúlt években írt újságcikkekből összeállított kiállítást.
Délután – bár némi eső is volt – megtartották a labdarúgó-mérkőzést, az ácsi Bakancsos Klub tagjai jóvoltából pedig szabadtéri játékokat lehetett használni. A szervezők azt ígérték, ha még rosszabbra fordul az idő, nem hagyják, hogy befolyásolja a programot.
Hecser László / Háromszék