Fotó: YouTube

Furcsa is lett volna, ha nem tör ki valami friss botrány a május elsejei szabadnapok után. És le is csapott az új vihar pontosan a sajtószabadság nemzetközi napján a közszolgálati televízióban.

Olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyekben az intézmény elnök-vezérigazgatója, Doina Gradea alpári hangnemben bírálja azokat az újságírókat, akik kényelmetlen kérdéseket merészelnek feltenni a hatalmon levőknek, és sok egyéb, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel kesereg amiatt, hogy nem tudja befogni a szájukat.

A videót a román televízió legnézettebb adásának házigazdája, Dragoș Pătraru tette közzé, és elmondása szerint ez csak a jéghegy csúcsa: sok olyan anyaga van még, amivel bizonyítani tudja, hogy a tévétársaság pártok által delegált vezetői korlátozni próbálták munkáját, volt, aki meg is fenyegette. Ugyanezen a napon adta ki az ActiveWatch független sajtófigyelő ügynökség a román sajtóra vonatkozó éves jelentését, amelyben többek között az olvasható, hogy a 2016-os választások nyerteseihez közel álló médiavállalkozások egyáltalán nem zavarták a hatalmat, sőt, alájátszottak nekik, és legitimálták a számukra politikailag hasznos témákat – közben pedig szinte eltűnt a polgárokat és a közérdeket ideológiáktól és pártszimpátiáktól függetlenül szolgáló sajtó.

Az állami hatóságok nemhogy segítenék, egyenesen akadályozták a véleményszabadságot, sőt, büntették is a békés tiltakozókat, megnőtt a sajtóperek, nyomásgyakorlások, újságírókkal szembeni agressziók száma, és hogy ez a leves is elég zavaros legyen, a titkos ügynökök és a korrupt riporterek sem hiányoznak belőle. Ilyen ez a társadalom...

Érdekes, hogy a jelentésben a közszolgálati televízió vezetőségének lecserélése tételesen is szerepel – már csak azért is, mert Klaus Iohannis államfő szintén május 3-án küldte vissza a parlamentnek az állami televízió és rádió működésére vonatkozó törvénytervezetet, és az egyik kifogása az volt, hogy az új rendelkezések 8-ról 10 főre növelnék a politikai alapon kinevezett vezetőtanácsi tagok arányát a 13 fős testületben. A balliberális koalíció nem titkolja, hogy még nagyobb, még kényelmesebb többséget kíván magának biztosítani a hírcsatornák ellenőrzésében.

Beszédesek a reakciók is: az RTV híradósai azonnal, testületileg odaálltak megbántott kolléganőjük mellé, és példájukat több külső újságíró is követte; végül, hosszas hallgatás után az igazgatónő is megszólalt, kétségbe vonta a felvételek valódiságát, ugyanakkor kijelentette, hogy senkit sem akart megsérteni. A vezetőtanács lapít, és a mögöttük álló politikusok sem sietnek lándzsát törni a sajtószabadságért. Pedig egyik alapvető emberi jogunkról van szó, amelyet az alkotmány is szavatol. De az, hogy csak egy maréknyi ember küzd érte, nagyon szomorú üzenet a tisztességes életre vágyó román állampolgárok számára.

Demeter J. Ildikó / Háromszék