Minikonferenciával startol el november 23-án és 24-én a Kreatív Kolozsvár 4. évada.

A kétnapos rendezvénysorozat a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal együttműködésben kerül megszervezésre: a színház egy előadást készít elő a digitális bennszülött/digitális remete témakörében, és ehhez tudásanyagot gyűjt, a résztvevők pedig megtanulják, hogyan kell termékeikkel a fiatal generációkat megszólítani, hiszen minden új generáció új típusú szolgáltatásokat igényel.

November 23-án, pénteken 18 órától a K+ Közösségi Térbe (Unió/Memorandumului u. 3.) Kreatív Kolozsvár estre várják az érdeklődőket. Előadók:

Bernschütz Mária generációkutató

 


Előadásában a Z generáció médiahasználati szokásait mutatja be, majd kitér kutatási eredményeire, amelyek a generáció pénzkezelési szokásairól, illetve munkavállalói hozzáállásukról alkot képet.

Trunk Tamás DABLTY influencer

 

A fiatal vállalkozók cégei és márkái kéz a kézben nőnek fel az új generációval. Gyorsaságukkal és rugalmasságukkal ők a jövő esélyesei. Ehhez nem elég pusztán az influencerek és a közösségi média nyújtotta lehetőségek bevetése, ismerni és érteni kell az új generáció gondolkodásmódját. Trunk Tomi DABLTY erről, közösségimédia-szerepléseiről és saját gyakorlati tapasztalatairól mesél.

Részletes bemutatkozók itt: https://goo.gl/rPHF2h  

November 24-én, szombaton 10 órától az Interferenciák Színházi Fesztivál keretében a Tranzit házban kerül sor két vitaindító előadásra és egy kerekasztal-beszélgetésre, amelyek témája a generációs sajátosságok a XXI. században.

Ma összesen hat generáció él egymás mellett, ebből négy munkavállalói státuszban. Fontos kielemezni és megérteni e hat generációt, hiszen teljesen eltérőek pl. a médiahasználati és pénzkezelési szokásaik vagy a motivációs mechanizmusaik.

A belépés mindkét alkalomra ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot itt kérjük jelezni: https://goo.gl/ajfmB2

A Facebook-esemény itt található: https://www.facebook.com/events/620665121683369/

Sebők Tímea

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.