Az Európai Bizottság (EB) illetékes szakemberei ismét megrótták Romániát, mert szerintük a mezőgazdasági minisztérium meghamisította a 2017-es és 2018-as kukoricatermésre vonatkozó adatokat.

A Főtér portál szerint válaszlevelében Petre Daea mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a romániai kukoricatermelés mértékét nem becslések, hanem szigorú statisztikák alapján állapítják meg. Amikor a kukorica még nem terem, nem lehet pontos adatokat begyűjteni, ezért Románia a tavalyi termést 14 millió tonnára becsülte, de az aratáskor kiderült, hogy valójában 18 millió tonna kukorica termett az országban, amit pontosan kimutatnak a statisztikák.

Levele végén a miniszter azzal próbált nyomatékot adni igazának, hogy meghívta az EB-t meg a sajtót egy jó kis kukoricaszedésre, hogy maguk is meggyőződhessenek az igazságról.

Háromszék