Romániában a legmagasabb a csecsemőhalandóság az Európai Unió tagállamaiban: ezer újszülött közül nyolc nem marad életben. Elemzők szerint ez a tény annak a következménye, hogy az EU térségében országunk költi a legkevesebbet az egészségügyre, illetve az oktatásra.
Utóbbira például a bruttó nemzeti össztermék kevesebb, mint három százalékát fordítják, miközben Csehország és Magyarország közel négyet, más tagállamok pedig négy százaléknál többet.
Statisztikai adatok szerint más, az életminőségre vonatkozó adatok tekintetében is hasonlóan sereghajtók vagyunk, és elégedettségünket nem fokozza, hogy védelmi kiadások terén viszont tartjuk a NATO-szabványoknak megfelelő két százalékot. S bár az autópályák csak közvetve befolyásolják az életszínvonalat, ebben közismerten kilátástalan a helyzet.
És hogy illúzióink továbbra se legyenek, egy harsány szociáldemokrata parlamenti képviselő, Eugen Nicolicea megnyugtat: az autópálya-építés még várhat, mert a kormánypárt számára elsőbbséget jelent a bérek és a nyugdíjak biztosítása.
Mélyen vagyunk, ez látható anélkül is, hogy túlságosan belegabalyodnánk a statisztikai adatokba. Nem kellenek ugyanis számsorok ahhoz, hogy egyértelművé váljék, nem csupán a mostani, csapnivaló kormányzati ciklusban nem jelent értéket az egészség, illetve a tudás, hanem ez a szemlélet szinte állandósult a nyolcvankilences rendszerváltás óta.
Hosszú távú elképzelések nélkül, dohos és embertelen szempontok szerint alakítják az egészségügy és az oktatás irányát, mintha e minisztériumok vezetőinek, mindenkori kormánypolitikusoknak az lenne a fő célja – miként korábban Ceaușescunak és hűséges elvtársainak –, hogy Románia maradjon csak az ostoba alattvalók örök hazája, ahol az egészség megőrzése csupán kevesek kiváltsága. Egy bukott bukaresti kórházvezető, Florin Secureanu például éppen a tegnap ismerte el a bíróságon: bizony, lopott az állami kórház pénzéből.
Hogy milyen közállapotok kövesedtek meg, látható, miként az is érzékelhető, milyen értelmi magaslatokról tekintenek le a mostani döntéshozók, csatlósként lihegő pártkatonák, harmadosztályú politikusok. Dőreség azt hinni, hogy a mostani, közveszélyes osztogatásban – bő fél éve csak a közszférára vonatkozó fizetésemelésekről hallani – az orvosok, tanárok lebegtetett béremelésével megoldódnak azok a rendszerhibák, amelyek a mostani katasztrofális állapotokhoz vezettek.
Hogy mennyire mélyen vagyunk, jól tükrözi a közel félmillió beoltatlan kisgyermek, a krónikus oltóanyaghiány, s hab a tortán a különös, oltásellenes hisztéria, amelyhez hasonlót vélhetően csak a középkorban lehetett tapasztalni.
Olcsó, önös érdekektől vezérelt, vízió nélküli politizálás áldozatai vagyunk. Folyamatosan tiltakozni kellene, hiszen míg Európa és a világ jobb helyein az egészség és a tudás jelenti a legnagyobb értéket, addig nálunk ez a legutolsó szempont.
Beszédes szemlélet, ígéretes jövőkép.
Mózes László / Háromszék