Románia pozitív választ adott az Európai Bizottság (EB) felhívására, és kész átvenni Máltától a Földközi-tengeren veszélybe került tíz menedékkérőt – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Közleményében a tárca rámutat, több más európai uniós tagállamhoz hasonlóan Románia is készen áll korlátozott számú menedékkérőt befogadni, tíz személyt venne át Máltától. „A döntés azt jelzi, hogy Románia szolidaritást tanúsít ilyen helyzetekben, hiszen kiszolgáltatott, védelemre szoruló emberekről van szó, ugyanakkor a pozitív válasz nem helyezi nyomás alá a román menekültbefogadó rendszert” – fogalmaz a kommüniké.

A külügy emlékeztet, idén még fordultak elő hasonló helyzetek, és Románia három alkalommal is pozitív választ adott az EB felhívására: két ízben tíz-tíz személy Olaszországtól, egy alkalommal pedig öt menedékkérő Máltától való átvételét ajánlotta fel. Ezek nyomán végül 11 menedékkérőt vett át.

A román hatóságok ismerik a földközi-tengeri helyzetet, és Románia aktívan kivette a részét a megoldáskeresésből, egyrészt az emberéletek elvesztésének megelőzése, másrészt az illegális migrációt bátorító kiskapuk nyitásának megakadályozása érdekében – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy bár a jelenlegi helyzet nem mérhető a 2015-2016-os migránsáradathoz, aggodalomra ad okot, hogy jelentősen nőtt a halálozási arány a migránsok körében.

A kommünikében kiemelik, bár az elmúlt években nem történt előrelépés a Dublini Egyezmény reformja tekintetében, az Európai Unió Tanácsa román elnökségének sikerült bevezetnie az ideiglenes megállapodások módszerét, amely hasonló helyzetekben megkönnyíti az együttműködést a tagállamok között, anélkül, hogy kötelező jogi keretet szabna meg. (agerpres)