Teodor Melescanu / Fotó: Alexndru Dobre – Mediafax

Teodor Meleşcanu külügyminiszter arra kérte kedden magyar hivatali kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben a magyar-román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették – derül ki a román külügyminisztérium közleményéből.

A közlemény szerint a két tárcavezető a szlovákiai Csorbatón folytatott megbeszélést az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján. Ez alkalomból Teodor Meleşcanu arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben „mesterséges módon” feszültté tették a magyar-román párbeszédet.

Teodor Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz – tájékoztat a külügyi tárca.

Agerpres

7 hozzászólás

  1. antal m.

    Legyen tiszta és világos! Ha románok nem mentek-törtek volna be az úz-völgyi hősök temetőjébe beton keresztjeikkel, akkor ma se volna senkinek gondja az össze tűzésekkel!
    Akkor milyen ,, visszafogotságról,, beszél a román fél, azaz Melescanu külügyes vezér!
    ŐK, HESS-EGTETÍK- RIASZTJÁK-VADÁSSZÁK, – A BÉKEGALAMBOT! ! ! /mert tehetik?/

    Válasz
  2. Várközi

    Ez is Ceausescu örökség. Ezért fel kéne tenni a világörökségi listára, Marx mellé.

    Válasz
    • Tóducz

      Érdemes megjegyezni róla, hogy: 79-ik évében van, 1990 előtt szekus volt a külügyminisztériumban, elnyűtt néhány pártot (PCR, PSD, ApR, PNL, ALDE), volt még hadügyminiszter és többször külügyminiszter is.

      Válasz
  3. Tóducz

    A vén szekus nemsokára lapátra kerül, nem oszt és nem szoroz sokat. Annyit mondhatott volna neki a Petike, hogy nem a magyarországi kormány lopott első világháborús katonai temetőt az Úzvölgyében, hanem a romák kormány vandáljai!

    Válasz
    • Szekely Attila

      Toducz maga mit kepzel a Petikerol , o ugy nez ki mint egy hatarozott politikus , kulugyminiszter? Nem o csak Orban Viktor elvtars doszartologatoja , levelkihordoja.

      Válasz
      • Tóducz

        Sz.A., amint tetszik látni, nem sokat.

        Válasz
  4. Névtelen

    NEM TETSZIK AZ OLAHNAK AZ IGAZSAG ! – BURKOLNI – AKARJA !

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.