A Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés megnyitójának résztvevői az Országház Felsőházi termében 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében pénteken a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés; Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon.

A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze, és nem először bizonyítják: a több ezer kilométeres távolság legyőzhető – mondta el köszöntőjében Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, rendezvény fővédnöke.

Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, rendezvény fővédnöke a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés megnyitóján az Országház Felsőházi termében 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mint emlékeztetett, a “népi diplomácia” sajátos eszköztárához egyesületek, alapítványok, testvéri kapcsolatok, szövetségek tartoznak, a Kurultaj pedig valójában ennek a kapcsolatrendszernek az eredménye.
Lezsák Sándor méltatta Bíró András Zsolt főszervezőt, aki antropológusként mindig a tudomány eszköztárával közelíti meg a régmúltat, majd hangsúlyozta: azokat az értékeket, melyeket az ősök létrehoztak, úgy kell átörökíteni, hogy élők maradjanak.

Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a rendezvény célja méltósággal emlékezni a nagy közös és saját ősökre. Ez az ünnep nem mások ellen irányul, saját magunk felemeléséért és összefogásáért dolgozik – hangsúlyozta.

Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj főszervezője beszédet mond a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés megnyitóján az Országház Felsőházi termében 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mint felidézte, Magyarországon immár tíz éves múltra tekint vissza a rendezvény, amelyre akkor még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben pedig már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez.

Emlékeztetett azonban arra, is, hogy nem minden hun-türk nép bír önálló országgal, több nemzet autonóm köztársaságként, autonóm régióként őrizte meg az ősök kultúráját.

Bíró András Zsolt elmondta: Magyarországnak olyan kormánya van, amely támogatja a magyar nemzet többségének akaratát, hogy megőrizze saját arculatát, kultúráját, és az európai közösségben úgy élhessen, hogy ezt mindenki tiszteletben tartja.

Mint hozzátette, a Kurultaj a magyar közösségek legnagyobb közös ünnepe, a nemzet egyesítésének legnagyobb fóruma is, hiszen minden magyarlakta területről ezrével érkeznek a résztvevők.

Darkhan Kydyrali, a Türk Akadémia elnöke köszöntőjében rámutatott a Kurultaj fontosságára, és átadta az akadémia kitüntetését Lezsák Sándornak és Bíró András Zsoltnak; Hüseyin Sözlü, Adana polgármestere pedig Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan üdvözletét tolmácsolta.

MTI

 

1 Comment

  1. Ginko

    Volt itt minden, “mint a bucsuban” . Csak nagy volt a meleg. Akit érdekelt, jól érezte magát. Megfelelő elméleti háttérrel felvértezve, lehetett jókat enni, meg inni és igy kellő megalapozottséggal nézegetni az ostort pattogtató mutatványosokat.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.