Labdarúgás: a Sepsi OSK és az erdélyi utánpótlás - interjú Csinta Samu klubigazgatóval

Élvonalba jutásával történelmi tettet hajtott végre a Sepsi OSK / Forrás: Sepsi OSK – Facebook

Negyedikként vonulhatott téli szünetre a román labdarúgó élvonalban szereplő Sepsi OSK. A háromszéki együttes remek teljesítményéről, az erdélyi és a román utánpótlás helyzetéről Csinta Samu klubigazgatót kérdeztük.

Mozgalmas napjai, hetei vannak a sepsiszentgyörgyi klubigazgatónak, különösen, hogy a csapat bravúros szereplése a figyelem középpontjába helyezte a Kovászna megyei együttest. Csinta Samut éppen egy szerződéshosszabbítás közepén értük utol – a sportvezető az erdélyi, illetve a román utánpótlás helyzete mellett a magyar szurkolókkal ápolt viszony fontosságáról is beszélt lapunknak.

− Nevezhetjük óriási meglepetésnek, hogy a téli szünetre negyedikként vonult a Sepsi?

− Az előző évek eredményeihez képest mindenképpen, noha reménykedtünk benne, hogy a csapat kiharcolhatja a felsőházi szereplést, vagyis az első hat hely valamelyikén végez. A negyedik hely nemcsak számszerűleg fest jól, hanem a srácok teljesítményét illetően is.

− A jó szereplés ára, hogy a magyar játékosok szerepe visszaesett az utóbbi időben?

− Az biztos, hogy a magyar futballisták szerepvállalása messze nem olyan mértékű, mint ahogyan azt a szurkolótábor elvárná. Kapusaink helyiek, a mezőnyjátékosok közül Fülöp István mindenképpen alapember, ha nem sérült. A rutinos Hadnagy Attila igazi klubikon, ám idén inkább a kupában jut szóhoz, míg a csapat legifjabb magyar játékosa, Veress Zsomboregyelőre nem kapott sok szerepet – reméljük, kézdivásárhelyi kölcsönjátéka alatt fejlődni fog. Természetesen szeretnénk javítani az arányt, ezzel erősítve a kötődést a csapat és a szurkolók között.

− Kijelenhető, hogy a csapat sikeres szereplése jó hatással van a bázis növekedésére, illetve az erdélyi utánpótlás fejlődésére?

− Mindenképpen. A Sepsi teljesítménye hősköltemény, hét év alatt a negyedosztályból az élvonalba jutott az együttes. A helyi gyerekek megőrülnek a csapatért, és ez meglátszik az utánpótlás-ágazatunkon is: egy év alatt 100-120-ról 400-ra nőtt fiatal játékosaink száma. Akadémiánkat jelenleg ugyan nem sorolnám a legjobbak közé Romániában, mégis jelentős a fejlődés. Igyekszünk alapul venni a Puskás Akadémia edzésmódszereit, ugyanakkor nem szeretnénk teljes mértékben sablon alapján dolgozni. A román rendszer értelmében az élvonalbeli klubok fiókegyüttesüket közvetlenül a harmadik ligába nevezhetik – ezzel a lehetőséggel a nyártól mi is élnénk, reméljük, ez újabb felhajtóerőt jelenthet.

− Mennyit változott az erdélyi utánpótlás helyzete az elmúlt tíz évben?

− Romániában esetleges a kiválasztás, a rendszerváltozást követően a sportiskolai rendszer összeomlott, majd magánfinanszírozásból épültek újra klubok. Ez a csapatsportágakban azonban nem mozgatott meg elegendő embert. A lényegi változást a magyar akadémiai rendszer begyűrűzése hozta meg, ez ennek az évtizednek az eredménye, négyezer erdélyi magyar gyerek van szem előtt. Számukra ez óriási lehetőségeket tartogat, hiszen viszonylagos rendszerességgel figyelik őket, van kifutási lehetőségük. Érdekes, hogy ehhez a román szövetség sem viszonyul ellenségesen, hiszen a felfedezetlen gyerekekből igyekeznek hasznot húzni, és beszippantani őket a korosztályos-válogatottakba.

− Rengeteg kritika éri a hazai NB I-es klubokat, miszerint az élvonalban kevés szerep jut a fiataloknak. Romániában több bizalmat kapnak  az utánpótláskorú játékosok?

− Óriási a kereslet a fiatal játékosok iránt, de ez részben a szövetség szabálya miatt van így: a másodosztályban ugyanis legalább kettő, míg az elsőben egy U21-es játékosnak folyamatosan a pályán kell lennie, de a következő szezontól az élvonalban is kettő lesz ez a szám. Erre mi is igyekszünk felkészülni, és még több fiatallal feltölteni a keretünket. Egyébiránt jelentős eredmény, hogy a román U21-es válogatott kijutott a tizenkét csapatos Európa-bajnokságra, a csapatot Rus Adrián és Florin Stefan személyében két Sepsi-játékos is erősíti.

Labdarúgás: a Sepsi OSK és az erdélyi utánpótlás - interjú Csinta Samu klubigazgatóval

A klub és a szurkolók kapcsolata kiemelt fontosságú Sepsiszentgyörgyön / Forrás: Sepsi OSK – Facebook

− A román élvonalban szereplő fiatalok jelentős része a Hagi Akadémiáról érkezik. Ennyire kiemelkedik a konstancai bázis?

− Mindenképpen az a legszervezettebb utánpótlásközpont Romániában. Ipari méretekben nevelik ki a jobbnál jobb fiatal játékosokat, az FCSB – a hajdani Steaua – keretében jelenleg négy Hagi-nevelt van, míg Kolozsváron és Craiovában kettő-kettő. Elképesztő hatékonysággal dolgoznak, ráadásul magánbefektetésről van szó, Gheorghe Hagin kívül más nem költött az akadémiára. Azt viszont büszkén állíthatom, hogy a konstancai bázis után erősségben a Puskás Akadémia kirendeltségei következnek, a Csíkszereda már két országos bajnoki címmel is büszkélkedhet.

− Maradva Csíkszeredán, mekkora visszhangja volt Romániában a Dinamo Bukarest elleni kupasikernek?

− Már önmagában is nagyot szólt, hogy egy harmadik ligás csapat kiütötte az élvonalban ugyan mélyrepülésben lévő, mégis nívós Dinamót. A siker egyértelműen ráirányította a figyelmet az Erdélyben folyó munkára, párhuzamosan a Sepsire is. Pozitív példa vagyunk, lépésről-lépésre építkezünk, ezt a román sportsajtó sem kifogásolja. Jó érzés a botrányszagra szocializálódott társadalomban a nyugalmat képviselni.

Nemzeti Sport

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük