A háromszéki tűzoltókat vasárnap reggel a kovásznai szívkórház egyik alkalmazottja riasztotta, mivel az intézmény udvarán kigyulladt egy melléképület.

A helyszínre húsz hivatásos, illetve önkéntes tűzoltó sietett, és három tűzoltóautóval, valamint egy emelőlépcsős járgánnyal iparkodtak elfojtani a lángokat, illetve készenlétben állt a helyszínen egy rohammentő is. A tűz a lánglovagok érkezéséig száz négyzetméternyi felületen terjedt szét, s mivel az udvar hátsó felében lévő épületről volt szó, betegeket nem kellett evakuálni.

A lángok megfékezését nehezítette, hogy az épületben jelentős mennyiségű gyúlékony anyagot tároltak, illetve a manzárd is beomlott. A tüzet több mint 4 órás munkával sikerült végül teljes mértékben megfékezni, illetve eloltani – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője. Lapzártakor az illetékesek már meg tudták nevezni a tüzet kiváltó okot is: egy őrizetlenül hagyott elektromos fűtőtest volt a ludas.

Székely Hírmondó