Fotók: Vargyasi Levente

A globálisan elterjedt koronavírus-járványra való tekintettel a szervezőknek módosítaniuk kellett a 2020-as biennálé szervezésén.

A járványhelyzet sajnálatos módon a G6 rendezvényeinek lebonyolítását is negatívan érintette, ennek eredményeként idén elmaradnak az előző években megszokott kiállításmegnyitók, a kísérőrendezvények és a díjátadó gála.

Idén virtuális térbe költözött a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállításmegnyitója, így az érdeklődők a G6 Facebook oldalán (https://www.facebook.com/grafikaiszemle) tekinthetik meg a megnyitóra készült kisfilmet. A G6 kiállítása azonban látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.

Az elmúlt tíz év során a Székelyföldi Grafikai Biennálé széles körben teret adott a hagyományos és kísérleti grafikai művek bemutatására, mára szakmailag fontos tényezővé és széles körben ismertté válva felkerült a nemzetközi grafika térképére.

A Biennálé 6-ik kiadása arra várt válaszokat, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrkörhöz tartozó alkotók milyen válaszokat adnak globalizációs, politikai, gazdasági és egyéb társadalmi kérdésekre? Miként jelenítik meg közvetlen környezetük vagy saját személyes létük problémáit művészetükben, a kortárs művészi grafika nyelvén miként érvényesülhet hagyomány és abszolút megújulás.

„Azokra az alkotásokra is kíváncsiak voltunk, amelyeknek nem a szépségeszmény meghatározása az elsődleges szempontja, hanem annak problematizálása. Így a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé hívószavának a „A káosz struktúrája” címet javasoltuk. A káoszt mint az előrejelezhetőség bizonytalanságát, a rendet mint az egzakt geometriai szerkezetet vagy kiszámíthatóságot, illetve ezek esetleges szociológiai, politikai, kulturális, ökológiai és gazdasági vetületeit. Világviszonylatban mindezek sérülékenysége igazolódott be az év elején berobbanó, az élet minden területére bénítóan kiható, Covid-19 névre keresztelt járvány következtében, ami sajnálatos módon a G6 2020-as rendezvényeit, valamint kísérő kiállításainak lebonyolítását is negatívan érintette.”  – véli Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora.

„A 2020-as Székelyföldi Grafikai Biennále anyagának áttanulmányozása során helyzetképet kaphatunk a kortárs grafika nemzetközi állapotáról. A beérkezett munkákból jól kirajzolódik, hogy a globalizálódó, uniformizálódó világunk keltette bizonytalanság és egzisztenciális félelmek foglalkoztatják jellemzően a földrajzi és kulturális tekintetben nagyon különböző területekről jelentkező alkotókat. A Biennáléra tradicionálisan nagyszámban jelentkező „grafikai nagyhatalmak” – Lengyelország, Kína –képviselői mellet, ez évben olyan országok is hangsúlyosan vannak jelen, mint India vagy Thaiföld, ahol a kortárs grafikának nem volt különösebb súlya a képzőművészeten belül, alig volt mérhető nemzetközi mércével. Ez a trend is jelzi, hogy a képgrafika globálisan újból egy virulens műfaja a vizuális művészetnek, ami optimizmusra ad okot.”  – fejti ki a biennálé szakmai stábjának és zsűrijének tagja dr. Erőss István

A kiállítást a következőképpen méltatja Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem adjunktusa: „A kiírás amelett, hogy profétikus volt, a jelen kor emberének lényegét ragadta meg, hiszen a posztmodern embert elsősorban a bárminemű határoknak az átlépése jellemzi: a fizikai, földrajzi, biológiai és még sorolhatnánk. A jelen kor embere már a globális világé, a hálózatok világáé, az elektronikai információs korszaké; egy állandó mozgásban lévő, a technológia által bármikor elérhető egyén. A beérkezett munkákon érződik a posztmodern kor kísérletező szellemisége úgy a témaválasztás, mint a technikai kivitelezés tekintetében és az, hogy bármilyen időket élünk is, a művészet aktívan le tudja reagálni azt. A művészek úgy a Grafikai Biennálé kiírását, mint a 2020-as év káoszát kihívásként élték meg, ennek értelmében autentikus, hihető és színvonalas munkákról beszélhetünk.”

A kiállítás az Erdélyi Művészeti Központban tekinthető meg november 6-ig, keddtől péntekig 10 és 17 óra, míg szombaton 10 és 18 óra között.

A kiállítás online is megtekinthető a Biennálé honlapján, az alábbi linken: https://grafikaiszemle.ro/online-expo-g6/.

Díjazottak

A biennálé fődíját, a Kurkó Árpád által felajánlott 2000 euró értékű díjat, Mettrai Pongchomporn (TH) nyerte el a Parancsunk 3. és 5., valamint a Mások vagyunk 2. című alkotásaival.

A Nagy Pálról elnevezett Maros megyei díjat Liu FU (CN) kapta az Elveszett paradicsom című sorozatával. A Nagy Imréről elnevezett Hargita megyei díjat Supicha Sutanthavibul (TH) kapta Őrült ösztön című munkáiért, és a Plugor Sándorról elnevezett, Kovászna megyei díjat pedig Tomasz Winiarski (PL) nyerte el a Perpetuum mobile: CII és CIV című műveivel. A három székelyföldi megye által felajánlott díjak értéke egyenként 1000 euró.

A Baász Imre díj értéke 500 euró, ezt Rattana Sudjarit-nak (TH) a Szüretelők útja 2 és 3 című alkotásaiért ítélte oda a zsűri.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díját Roxana Bloju (RO) kapta 6_20_8_11_19_24 című sorozatáért. Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének díját Ritli Róbert Roland (RO) érdemelte ki a Háború 3. elnevezésű munkájáért. A Partium  Keresztény Egyetem Partium Díját Szén András (RO) Bunyó című alkotása, míg a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által felajánlott díját Orbán Zsófia (HU) Egy héttel később című munkájával tudhatja magáénak.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem díját Olesya Dzhurayeva (UA) kapta a Tavaszi nap Berlinben és Északi fény. Stockholm című munkáiért. A Zereda Művésztelep díját Szilágyi Rudolf (HU) érdemelte ki a Classical rehabilitation című sorozatával és a Pulzus Művésztelep díját pedig Pop Adriana Mihaela (RO) Vertikál című munkájával.

A 6. Székelyföldi Grafikai Biennálét Kurkó Árpád és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A Biennálé katalógusának megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Az esemény a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kovászna, Hargita és Maros Megyék Tanácsai, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ valamint a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg.