A Petőfi utca felújításával egyidejűleg rendeznék az 1956-os emlékmű környékét

A baróti önkormányzat képviselői testületének legutóbbi ülésén újfent felmerült a Petőfi utcai 1956-os emlékmű sorsa.

Dimény László tanácsos tette szóvá, hogy az október 23-i megemlékezés előtt, bár takarítottak a környéken, utána mégis „gondok” adódtak a helyszínen, és javasolta, hogy jövőre, ha egyebet nem is, de a városvezetés legalább keríttesse be az emlékművet.

Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, az utcát legkésőbb 2019 elején már új aszfaltréteg fogja borítani, de azelőtt a közművesítést felújító Termoconfort cég is el kell végezze ott a még hátra maradt feladatait.

– Készítünk egy látványtervet arról, hogy is nézzen ki a Petőfi utca. Szélessége megengedi, hogy egyik felén, az úttest mellett, parkolókat, vagy zöldövezetet alakítsunk ki. Hogy melyik legyen, arról felmérést készítünk. Ugyanakkor dől el az is, milyen lesz majd a műemlék környéke, hogyan illesszük azt be az utcaképbe – mondta.

Hozzáfűzte, hogy a városvezetés törekvésének megfelelően Baróton rendszerűen, északról déli irányba haladnak a felújítással, a Petőfi utca után a Víz utca modernizálása következne.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük