Fotó: antena3.ro

Minden ügyésznek szigorúan tiszteletben kell tartania a törvényt, az emberi szabadságokat és jogokat – jelentette ki pénteken Augustin Lazăr legfőbb ügyész annak a hangfelvételnek a kapcsán, amelyen – állítólag – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több nagyváradi ügyésze a bírák megfélemlítésére használt praktikákról beszél.

„A legfőbb ügyészség elhatárolódik minden olyan akciótól, amely kívül esik a procedurális eljárásokon vagy a bírák és ügyészek deontológiai kódexén. Minden ügyésznek függetlenül és pártatlanul tiszteletben kell tartania a törvényt, az emberi szabadságokat és jogokat” – írja a legfőbb ügyészség Facebook-oldalán, amely megjegyzi, hogy kivizsgálás indult az ügyben.

A bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó ügyosztály múlt héten jelentette be, hogy in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indított az ügyben.

A szóban forgó hangfelvételt Răzvan Doseanu ügyvéd tette közzé ügyvédi irodájának honlapján.

„Lehet, hogy eredeti a felvétel, és lehet, hogy hamisított, bár én felismerem a beszélgetésben állítólag részt vevő ügyészek hangját. Lehetséges résztvevők: Man Ciprian, Muntean Adrian, Ardelean Ciprian, Pantea Cosmin és Rus Lucian ügyészek” – írja az ügyvéd a honlapon. Răzvan Doseanu szerint a felvétel a DNA váradi ügyosztályának 2018 januárjában zajlott ülésén készült, és egy névtelen beküldőtől származik.

Agerpres

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.