Díszőrség Kratochvil Károly szobránál. A szerző felvétele

A Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság június 16-ig adott határidőt Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek, hogy távolítsa el az egykori Székely Katonanevelde egyik boltívéből, a befalazott bejárat elől Kratochvil Károly altábornagy, a Székely Hadosztály legendás hírű parancsnokának mellszobrát, ifj. Blaskó János 2009. december 12-én felavatott alkotását.

Dan Tanasă, a szolgálatos feljelentő március 18-án tette közzé blogján, hogy a „romángyilkos” Kratochvil Károly szobrát törvénytelenül, a szükséges engedélyek mellőzésével állították fel 2009-ben. Bizonyítékként az ez év február 14-én a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóságtól beadványára kapott hivatalos választ is közzétette, amelyből az derül ki, hogy a céhes város akkori vezetője, Rácz Károly nem állított ki építési engedélyt, és a műemlékvédőktől sem kapta meg a jóváhagyást a szobor felállítására.

A Városháza felirat és a székely zászlók közterekről történő eltávolítása után a szolgálatos feljelentő újabb „hőstettel” dicsekedhet, eltűnik – ideiglenesen – a volt kaszárnya elől Kratochvil Károly egyetlen erdélyi köztéri szobra.

Megkeresésünkre Bokor Tibor polgármester nem óhajtott az ügyről nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy betartja a kiszabott határidőt, és keresi a megfelelő helyet, ahol a mellszobrot ismét felállíthatják.

Iochom István / Háromszék