Ismét általános sztrájkot tartottak Görögországban. Az ország legnagyobb szakszervezetei összefogásával tízezrek nem mentek dolgozni szerdán. A sztrájk csütörtök hajnalig tart. Több repülőgép- és hajójáratot töröltek, akadozik a tömegközlekedés, újságok sem jelentek meg. A Görögországnak nyújtott harmadik nemzetközi hitelprogram nyáron jár le, ami újabb megszorításokat von maga után. Ez ellen tiltakoznak a munkavállalók.

A kórházi dolgozók szakszervezetének elnöke, Mihalisz Giannokosz arra panaszkodott, hogy az ő generációját arra köteleznék, hogy fizessen az állami kórházakban. Azt akarják, hogy 70 éves korukig dolgozzanak havi 500 euróért. Nem akarják, hogy ez legyen az új normális, ezért tiltakoznak.

Az adósságválság 2009-es kezdete óta Görögország 260 milliárd eurónyi nemzetközi hitelt kapott, cserébe komoly megszorításokat kellett bevezetnie: elbocsátották a közalkalmazottak egy részét, emelték az adókat és csökkentették a nyugdíjakat.

Az Euronews athéni tudósítója, Panosz Kicikopulosz hangsúlyozta, hogy a hitelprogramból való kilépés előtt nem sokkal az emberek még mindig tüntetnek. Szerintük a kormány mottója, hogy vissza a normális életbe valójában azt jelenti, nem változik semmi.

A tömegtiltakozások ellenére a baloldali Alekszisz Ciprasz miniszterelnök 2015-ben aláírta a harmadik nemzetközi pénzügyi mentőcsomag feltételeit. Ennek értelmében 2019 és 2020-ban tovább csökkentik a nyugdíjakat és növelik az adókat.

Asbóth Beatrix / EuroNews