Erdély.ma
2021-04-22 csütörtök, Csilla, Noémi keresés

Lecsapott a cserkészekre a belgiumi igazságszolgáltatás

Képünk illusztráció

Miközben a helyi igazságszolgáltatás Belgiumban és Hollandiában futószalagon gyártja a felmentő ítéleteket a migrációs bűncselekményekkel és terrortámadásokkal kapcsolatban, addig egyéb ügyekben a hatóságok kellő szigorral is fel tudnak lépni – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója. A napokban például fiatalkorúakat ítélt el a bíró Belgiumban, mert a cserkész-összejövetel után egyel több személy jelenlétében folytatták a beszélgetésüket, mint ahogy azt a törvény engedi. Még konkrétabban: Bruge-ben (Belgium) egy 16 éves ikerpárnak kellett megjelennie a bíróság előtt, mert egy cserkész találkozó után beszélgetést folytattak három másik személlyel.

"Szigorúan véve a lányaim megsértették a járványügyi korlátozások egyikét, de nem lehetett volna ezt rendőri figyelmeztetéssel elintézni?" – teszi fel a kérdést az ikerpár édesanyja a Het Nieuwsblad napilapban.

"Egy téren beszélgettek" – mondja az anyuka – "Nem dohányoztak, nem ittak. A földön ülve beszélgettek öten. A kötelező távolságot betartottak és senkit sem zavartak, vagy hoztak kellemetlen helyzetbe, még akkor sem, ha szigorúan véve egyel többen voltak a megengedettnél."

[A jelenlegi járványügyi korlátozások alapján Belgiumban maximum 4 személy gyülekezhet köztéren, ez alól nem kivétel az sem, ha például ketten egy háztartásból valók.]

Az éppen arra járőröző rendőr pénzbírságot rótt ki a lányokra, ezenkívül meg kellett jelenniük a fiatalkorúak bírósága előtt is, mert ilyenkor ez a szokásos eljárás. Az áldozat anyja mindezt enyhén szólva is túlzásnak tartja.

"Nem kérhette volna meg a rendőr a gyerekeket, hogy ne üljenek együtt a földön? Teljes mértékben elfogadom a szabályokat, de ez most egy kicsit groteszknek tűnik"- mondja az anyuka. "Különösen akkor, amikor hétvégenként tömegek jönnek össze a tengerparton és a tereken. Vasárnap reggel biciklizni mentem. Meg sem lehetett volna számolni, hogy hány 4 főnél nagyobb csoportot láttam." – tette hozzá.