Évezredek történelme vált a lángok martalékává Rio de Janeiróban, ahol vasárnap este kigyulladt a brazil nemzeti múzeum. Senki sem sérült meg, mivel a tűz keletkezésének idején a múzeum már zárva volt, ugyanezért azonban egyelőre a katasztrófa okát sem tudni. Több mint 20 millió kiállítási tárgy, régészeti leletek és történelmi emlékek semmisültek meg.

– Nem láttam, mi történt, csak azt, hogy a történelmem egy része, az uralkodó egykori palotája lángol, elpusztul – mondja ez a helybeli nő. – Látom, ahogy hamuvá válik az országom történelme. Kimondhatatlanul szomorú vagyok.

A múzeumot éppen 200 éve alapították, gyűjteményében a többi között egyiptomi leletek, valamint a korábbi brazil uralkodók emléktárgyai is voltak, de itt őrizték az országban talált legrégebbi emberi maradványokat is. Michel Temer elnök felbecsülhetetlen veszteségnek nevezte a történteket.

Euronews