Fotó: monitorulcj.ro

Legalább 150 kilométer autópálya átadását ígéri 2018-ra Felix Stroe, az egy hete kinevezett román szállításügyi miniszter.

A tárcavezető kedden meglátogatta a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópálya Hunyad megyében épülő szakaszait, és kijelentette: a minisztérium nem lesz elnéző a munkálatokkal késő, vagy rossz minőségű munkát végző útépítő cégekkel szemben.

Felix Stroe szerint a pályaépítéseket késleltető bürokratikus akadályok nagy részét sikerült elhárítani, és a késések csakis a kivitelezők rossz munkaszervezésének a számlájára írhatók. A pályaépítésre szánt pénz ugyanis mindenütt rendelkezésre áll. Hozzátette: azt várja az építőktől, hogy éjjel-nappal és hét végén is dolgozzanak.

A miniszter szerint az is késlelteti a romániai útépítéseket, hogy egyes társaságok erejükön felül vállalnak munkát. Megjegyezte: meglehet, hogy korrekt módon pályáznak egy-egy útszakasz megépítésére, de mivel más – korábban elnyert – munkákat is végeznek, nincsen meg a szükséges kapacitásuk az újabb munkákra. Felix Stroe szerint ezután nem fogják megengedni, hogy olyan cégek nyerjenek újabb útépítési megbízásokat, amelyek nem rendelkeznek a megfelelő gépparkkal és szervezési kapacitással. Az útépítő cégek csak annyi munkát kaphatnak, amennyit biztosan el tudnak végezni – mondta.

Romániában 2017-ben mindössze 15 kilométer autópályát sikerült átadni. 2018-ban a dél-erdélyi A1-es autópálya Lugos és Déva közötti szakasza, valamint az A1-es és az észak-erdélyi A3-as pályát Szászsebes és Torda között összekötő autópálya épülhet meg. Ezeken a szakaszokon jutott ugyanis előrehaladott állapotba az útépítés.

Gazda Árpád / MTI