Egy texasi baptista templomnál nyitott tüzet egy fegyveres férfi a gyanútlan hívőkre, akik éppen a vasárnapi istentiszteleten szerettek volna részt venni, helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor. A texasi San Antonio mellett lévő Sutherland Springsben történt támadás során legalább huszonheten meghaltak és nagyjából tizenöten súlyosan megsebesültek, köztük egy kétéves kisgyermek is.

A 27 halálos áldozatról a BBC jelentése számolt be az amerikai CBS News-ra hivatkozva. A „legalább 27 halálos áldozat”-ról szóló közlést a Washington Postnak a megyei önkormányzat tisztviselője is megerősítette.

A Fox News „több mint húsz” halálos áldozatról beszél, míg a CNN több halálos áldozatról, ami azt jelzi, hogy egyelőre nincs hivatalosan megerősített információ az áldozatok számáról.

A rendőrség villámgyorsan a helyszínre érkezett, ahogy egy mentőhelikopter is. Robert Murphy, a megyei seriff szóvivője bejelentette, hogy az elkövető meghalt. A szóvivő arról számolt be, hogy a lövöldöző először elmenekült a helyszínről, majd a rendőrség üldözőbe vette, és az üldözés során az elkövető életét vesztette. Az egyelőre nem világos, hogy öngyilkos lett, vagy a rendőrök lőtték agyon.

Később a francia AFP hírügynökségnek nyilatkozva a szomszédos Guadeloupe megye serrifhivatalának szóvivője cáfolta, hogy sor került volna az üldözésre, de csak annyit árult el, hogy az elkövetőt a gépkocsijában találták meg. További részleteket nem közölt.

A tetthely közelében lévők körülbelül húsz lövést halottak, amelyeket gyors egymásutánban adtak le, talán félautomata fegyverből.

A település vasárnapi miséin általában ötvenen vesznek részt, így valószínűleg most is nagyjából ennyi ember lehetett jelen.

Donald Trump amerikai elnök, aki ázsiai körúton tartózkodik, Twitter-üzenetben reagált a mészárlásra. „Az Isten legyen a texasi Sutherland Springs népével. Az FBI és a rendőrség a helyszínen van. Figyelemmel kísérem az eseményeket Japánból” – írta.

A Sutherland Springs-i baptista templomról annyit tudni, hogy egy kis kápolna volt, amely helyi vidéki közösség istentiszteleteinek adott helyet. A templom videocsatornát is működtetett a Youtube videomegosztó szájton, ahová feltöltötte az istentiszteletekről készült felvételeket. Barátságos, meghitt, családias eseményeket mutatnak a felvételek, amelyek közül a legutóbbi október 29-i keltezésű.

A Boston Globe amerikai napilap arra emlékeztetett, hogy csak 2017-ben eddig 307 olyan lövöldözés történt az Egyesült Államokban, ahol legalább négy halálos áldozat volt az elkövetőn kívül.

Magyar Nemzet