Nyilvánítsák szabadnappá március 15-ét a magyar többségű önkormányzatok és vállalatvezetők – ezt a felhívást fogalmazta meg Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetének elnöke.

Rossz emlékeket idéz, ha munkával ünnepelünk, és nem is kell mindenkinek feltétlenül megvárnia, míg a parlament elfogadja a magyar nemzeti ünnepet szabadnappá nyilvánító törvényt, hiszen a magyar többségű önkormányzatoknak és a székelyföldi vállalatvezetőknek hatalmukban áll elengedni alkalmazottjaikat, hogy méltóképpen ünnepelhessenek.

Az elmúlt évek során többen éltek már ezzel a lehetőséggel, Sepsiszentgyörgy önkormányzata is fogadott el erről határozatot, majd a kollektív munkaszerződésbe is belefoglalták március 15-e szabadnappá nyilvánítását.

Jó lenne, ha ezt a gyakorlatot folytatnák, és ez maradna a rend a polgármesteri hivatalban és az alárendelt intézményekben, cégeknél – fejtegette Bálint József.

Farcádi Botond / Háromszék