Forrás: en.wikipedia.org

Pálosi Csaba, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke és Brassai Hunor, a Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke átadta a RCS&RDS digitális és kábeltelevíziós társaság marosvásárhelyi illetékeseinek – egy kétnyelvű kísérőlevéllel együtt – azt 2500 aláírást, melyben a helyi lakosok azt kérik a vállalattól, hogy az ECHO Tv megszűnése után, tegye újra elérhetővé a HÍR Tv műsorait.

„Valós közösségi igény mutatkozik a HÍR Tv műsoraira, számtalan marosvásárhelyi polgár keresett fel minket a helyzet rendezése érdekében, s ezt bizonyítja a most leadott 2500 kézjegy is. Ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy kérésünket tolmácsolni fogják a műsorszolgáltató vállalat bukaresti vezetőségének, így válaszukat várjuk. Ugyanakkor felhívtuk a figyelmet arra is, hogy ez nem csak egy marosvásárhelyi probléma, s a Néppárt Erdély más városaiban is beadványban kereste meg az RCS&RDS vezetőit” – mondta Pálosi Csaba.

Újságírói kérdésre válaszolva Brassai Hunor elmondta: örvendetes, hogy az RMDSZ is aláírásgyűjtésbe kezdett, hiszen minden segítség jól jön, ugyanakkor hozzátette: folytatják az kézjegyek gyűjtését, s várják az érdeklődőket a Néppárt marosvásárhelyi irodájában, a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 10/1. szám alatt.

Közlemény