Tegnapra bizonyossá vált: bezár Háromszék egyik nagy munkaadó cége, a kábelkorbácsokat gyártó Valkes cég. „Nagy játékosok hozták meg a döntést a fejünk fölött, sokként ért a hír mindenkit” – mondta lapunknak Gáspár Tímea, a személyzeti osztály vezetője. Közel 330 személy lesz munkanélküli.

„Tudom, hogy másképp is lehetett volna, de azok, akik a bezárásról döntöttek, sosem jártak a gyárunkban, és nem tudhatják, mit jelentettek nekünk ezek a kívülről szürke, de belülről kipusztíthatatlan és zsongó élettel teli épületek. Csak ez lehet a mentségük”

– írta a dolgozóknak a közösségi hálón Kese László igazgató. A részletekről Gáspár Tímea számolt be lapunknak.

– Mi a Lear Pitești-nek szállítunk alvállalkozóként, ők pedig a Nissannak dolgoznak be. A Lear amerikai vezetői döntöttek úgy, hogy az alvállalkozókkal megszüntetik a munkaviszonyt. Köztudott, hogy az egész autóipar megrogyott a járványtól, csak a Nissan 20 ezer dolgozót bocsát el. Mi elkezdtük a kollektív leépítési folyamatot, az alkalmazottak a felmondási idejüket töltik, ami 20 munkanap alapesetben, kivéve a fogyatékkal élőket, akiknek 30 nap, és a vezetőségi tagokat, akiknek az egyéni munkaszerződésben rögzített terminus a mérvadó. Nem zárkózik el a vezetőség attól, hogy más alternatívákat vagy megrendelőket keressen, de nem tarthatjuk hónapokig bizonytalanságban az embereket. A Valkes 50 dolgozójának, akik egy ideje már az Autoliv gyárnak dolgoznak be, továbbra is megmarad a munkaviszonya.

Gáspár Tímeától azt is megtudtuk, hogy az autóiparban gyártósorokat általában a megrendelő biztosítja az alvállalkozóknak, így ezeket majd elviszi a tulajdonos.

– Volt 13 szép év – mondta Honesz Gyula, a cég operatív vezetője, aki a Valkes legnagyobb erősségének azt az összekovácsolt csapatot tartotta, amelyik olyan minőségi és termelési mutatókat produkált, amire büszkék lehettek.

A Valkes volt az egyetlen cég, amely szervezett formában foglalkoztatott fogyatékkal élőket is, az Írisz Házból 13 fiatalnak jelentett kenyérkereseti lehetőséget a kábelszerelés.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó