Tegnap csengett a telefonom, s azon bemutatkozott Kelemen Hunor, hogy kifejezze elégedettségét a választások első fordulójában elért eredményével, ama 3,9 százalék a lehetséges 6,5 százalék helyett, s hogy felhatalmazzon: döntsünk a magunk bölcsessége szerint, hogy a második fordulóban kit támogatunk.

Ez utóbbi még hagyján. Hadd döntsön mindenki maga. Én azt döntöm, hogy egyik jelöltre sem szavazok, s ezt ajánlom másoknak is, hadd szűrjék le mindketten azt a következtetést, hogy a magyarság elégedetlen a helyzetével. S ezt úgy teszem, hogy nem maradok itthon, hanem elmegyek szavazni. Ám Kelemen Hunor elégedettségét nem fogadom el.

Nem fogadhatom el, mert a legjelentősebb magyar érdekvédelmi szervezet vezetője nem lehet elégedett azzal, hogy a székely megyék sereghajtók voltak, a többség vagy nem ment el szavazni, vagy megsemmisítette a szavazatát, s ezzel egyértelműen kimutatták a magyar választók, vagy mondhatjuk úgy is, Erdély magyarsága, hogy elégedetlen azzal a pártpolitikával, amelyet az RMDSZ folytat. Amelynek középpontjában a Párt érdekképviselete, és nem a nemzet sorsáért való küzdelemnek a felvállalása áll.

A mostani választásokon sem szerepelt Kelemen Hunor programjában a romániai magyarság önrendelkezéséért folytatott harc. Sem a magyar összefogásra való buzdítás. Ez utóbbin nem üres szavakat értek, hanem a magyar testvérpártok megszólítását, a közös ügy kinyilvánításának megfogalmazását, annak kifejezésre juttatását. Tudom, hogy a helyzet nehéz. Egy ellenséges, mondhatni gyűlölködő környezetben kell küzdenünk nemzetünk érdekeiért. De ha ez a küzdelem eredménytelennek látszik, ne mondjuk azt, hogy nagyszerű eredményeket értünk el! Egyszóval: ne hazudjunk semmiféle érdektől vezérelve.

A magyar pártoknak egyetlen érdekük lehet: a saját népükért való küzdelem. S a választások tulajdonképpen az önmagukkal való szembenézésre, a Párt vezetése szempontjából nézve: a saját munkájuk mérlegre tevésére adnak lehetőséget. Ha a közösség az elégedetlenségét fejezi ki, te nem mondhatod azt, hogy elégedett vagy, mert akkor hazudsz magadnak is, vagy nem képviseled a saját közösségedet, annak érdekét.

Tehát – erősítsük meg még egyszer – az elnökválasztás első fordulója azt bizonyítja, hogy a magyarság elégedetlen az RMDSZ munkájával, s ezt Őuraságának is tudomásul kell vennie. Trianon 100. évfordulója következik. Ideje lenne, hogy népünk vezetői közösen, összefogva forduljanak szembe azzal az erővel, amely a mi elpusztításunkra tör. Ne párt-, azaz csoportérdeket, hanem nemzetérdeket képviseljenek.

Gazda József / Háromszék