Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

„Abban bíztunk, hogy a magas részvétel a változást akarók óhaját erősíti” – kezdte értékelését a választás éjszakáján Karácsony Gergely, az MSZP–P miniszterelnök-jelöltje. Örömét fejezte ki amiatt, hogy többen szavaztak, mint négy éve. Megköszönte mindenkinek a szavazatát, akik rájuk, és azoknak is, akik nem rájuk szavaztak. „Nehéz gratulálni a győzelemhez, és nem a kicsinyesség miatt, hanem mert tudjuk, mi minden van ebben a győzelemben” – fogalmazott, majd beszéde végén azért csak gratulált a Fidesznek.

Nem változik a véleménye, hogy új irányra van szükség, és hozzátette: nem siránkozni kell most, hanem dolgozni.

Ezt követően Molnár Gyula MSZP-elnök bejelentette a párt elnökségének lemondását.

Magyar Nemzet