Lemondásra szólítja fel Dorin Floreát a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa

Fotó: realitatea.net

Az RMDSZ és a Pro-Europa Roma Párt kezdeményezésére közös nyilatkozatban ítélik el a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának (CMN) tagjai Dorin Floreát rasszista kijelentései miatt.

A közös nyilatkozat megállapítja, hogy Marosvásárhely polgármestere diszkriminál, gyűlöletet kelt, valamint megszegi az Alkotmány több előírását is.

Határozott meggyőződésünk, hogy senkinek sem áll jogában szabályozni a gyermekvállalást, Marosvásárhely polgármesterének kijelentései Ceaușescu Romániáját idézik, amelyben az állam megmondhatta, hogy ki szülhet és ki nem. Aki ilyet állít, annak nincs helye egy demokráciában, nincs helye semmilyen közfunkcióban. Mindannyian egyetértünk abban, hogy Dorin Floreának mihamarabb bocsánatot kell kérnie a roma közösség tagjaitól, és haladéktalanul távoznia kell a közéletből, Marosvásárhely éléről” – áll a nyilatkozatban.

A Nemzeti Kisebbségek Tanácsának nyilatkozata ITT érhető el. (rmdsz.ro)

22 hozzászólás

  1. Máthé

    Tisztelt Urak!

    Olvasom hozzászólásaikat. Mondja mindenki a vélt igazát. Engem most nem
    a hozzászólások tartalma, hanem a stílus, a helyesírás bosszant. Először az ékezetek
    hiánya, amit egyszerűen és könnyen be lehetne állítani, ha akarjuk, ha tényleg fontos
    az, hogy magyar közegben magyar karaktereket használjunk. Ennél még bosszantóbb
    az elemi helyesírási szabályok mellőzése, aminek sok oka lehet: tudatlanság, lazaság,
    sietség és egyebek. Tisztelettel kérek mindenkit, aki közösségi oldalakon ír, vegye a
    fáradságot s átküldés előtt, ha kell többször is, nézze át a szöveget, ha nem másért,
    a saját magával szembeni igényességért.
    További szép magyar nyelven folytatott eszmecserét! M. Sándor

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves Máthé.
      Épitő jellegü hozzászólás ahhoz a témához, amiről itt beszélgetünk.

      Válasz
  2. joe

    Azoknak van baj a keszulekjevel (az agyukkal) akik nem kepesek felulkerekedni az elavult nezeteiken,es nem latjak be,hogyha egy akarmilyen nepcsoportot,ha kirekesztenek,es meggatolnak mindenben az ide vezet. Ott ahol ezt megvaltoztatak,ottan eltuntek ezen folyamatok. Arrol mar senki nem beszel,hogy idovel 50-100 ev mulva,hova fog vezetni.

    Válasz
    • ez van

      Honnan vannak kirekesztve Joe? Miben gátolják meg Joe? Nem őket hordja tenyerén egész Európa, a civil szervezetek, minden állam? Kivétel Svájc, ahol egyenlő munkáért egyenlő pontozás jár (fizetést azért nem említek, mert a férfi-nő között ott sem mindig egyenlő a mérce), munka nélkül nem jár segély. De nincs is ilyen irányú problémájuk. A játékszabályok érvényesek mindenkire, aki odamegy. Ezért is nem tagja az EU-nak. Viszont van egy kérdésem: sorolná fel azokat az országokat, ahol az ön szerint elavult nézeteket megváltoztatták és ezek a folyamatok megszűntek.

      Válasz
      • joe

        Kedves ez van ur!!! Es ezt komolyan mondom,es nagyon hires szakemberek velemenyet irom meg maganak,legyen az politikai,gazdasagi,vagy szocialis szakemberktol,akik visszaneznek tobb mint otvenevre,es elismerik,hogy ugy Amerikaban,mint Kanadaban ezek az allapotoknagyon leszukultek Az igaz,hogy nem szuntek meg,de nagyon nagyon leszukultek,hala az olyan vezetoknek ,akik belattak,hogy barmilyen gettosodas oriasi gazdasai,politikai,meg szocialis rosszhatasokat von magautan. A szegragacio megszunt!!!! Adjak egy peldat onnan: egy kozeli ismerosom kifakadt,es a szokasos modon elmendta,hogy miket kellene csinalni veluk,mert lustak,mocskosak,muveletlenek es nem szeretnek dolgozni. Aztan megkerdeztem,hogy hanynak adott munkat?? Tudja mi volt a valasz,az amit nagyon sokan maguknal adnak,(Egyebkent sztatisztika is latott napvilagot rola) hogy nemhogy munkat,de meg hidegvizet sem adnek akkor sem ha latnam,hogy ehen-szomjan hal. Csak a kormanyok a legkonnyebbet valasztjak!!!! Adnak nekik valami alamizsnat,aztan senkit sem erdekel tovabb. Nem halat kellene nekik adni,hanem megtanitani halaszni oket,kedves ez van!!! Tudja hogy az itteni kormanyok milliardokat koltottek a kirekesztett emberek sorsanak jobbatetelere,es kolt,mindnyajunk hzsnara. De a legjobb az lenne,ha venne magat es eljonne latogatni,hogy a sajat szemevel gyozodjon meg az itteni elfogadottsagrol. Mondtam mar,hogy szivesen elkaluzolom. Talan masfelevvel ezelott volt onnan latogato,es tudja mit mondott: Hogy miert engedik meg ezeknek az embereknek,hogy itt legyenek,mert O mindkikergetne oket. Tanitani kellene oket,es akkor nem lenne nyoc-tiz gyermek,hanem egy ketto,esetleg harom. Csak ez elvolt es van hanyagolva,es en is megkerdeznem magat,hogy konkreten milyen megoldast talana legjobbnak. Ne koptassa a billentyuzetet azzal,ho,menjenek a francba,hogy menjenek Indiaba,vagy tortenetesen ide hozzam. Ott fognak elni es szaporodni. Aztan azon gondolkozzon el,es masok is,hogy a szamok nem hazudnak!!! Ketszer ketto,az negy marad,es hogy mi lesz 10-20-50 ev mulva. Hogy esetleg nem erdekli,mert akkor mar nem fog elni az mas,az elodeink is igy gondolkoztak(csak nem gondolkodtak) Ehes oriasi turelem kell es megtobb penz,ami nincs,es nem is lesz erre a problemara. De masutt is dolgoznak azon,hogy mindenkit perobajanak beintegralni a tarsadalomba,de az csak hosszutavu program lehet,mert a maga vagy masok gondolkozasmodjat sem lehet megvaltoztatni sem egy sem 5 ev alatt. Johet az ellenervei,szivesen veszem.Meg annyit,hogy foleg nagyobb vallalatnal alairja a (code of conduct ) ami a vallalat belso szbalya,hogy semmi utalas senkire,amivel azt megsert,legyen az faji,vallasi,nemzeti vagy akarmi,mert ha azzal foglakozik es nem a munkajaval,amiert fizetik,akkor kitessekelik,sot a torvenyre viszik. Azert is furcsa nekunk,hogy egy Varosvezeto ilyeneket mondjon. Es legtobben helylik si,hogy az igazsagot mondja.Azonnal mennie kellene.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Trampli most oldja meg délen a problémát kerítéssel Joe úr. Az agyára ment a liberál!

          Válasz
        • Nyilas

          Hány éve él ön Kanadában Joe?
          Mert az életének a nagyobbik részét mégis csak itt élte le ezek között az elmaradott szegregáló közép-kelet-európai. bunkó népek között . Hát miért nem integrálta őket?
          Azt kérdezi, ez van-tól, (vagy kitől), hogy hánynak adott munkát.
          Hadd válaszoljak én helyette, mert önnek ellentétben, én adtam munkát cigány embereknek.
          És dolgoztak is.
          Ha cigány volt a munkavezetőjük.
          Úgy dolgoztak, hogy a tulajdonos, ahol egy épitkezési munkát csináltunk, azt mondta, hogy “ezeket az embereket meg lehet szakitani”
          Mert a cigány munkavezető végigrugdalta az udvaron, ha nem dolgozott. Mert ezek csak ebből értenek.
          De, ha nem volt ott, nem ért a munkájuk két fillért. Én igérhettem nekik mennyekbe jutó integrációt is
          Önnel ellentétben, én ismerem őket. Ugyanis több kapcsolatom volt velük, mint önnek, Jártam köztük. Bementem olyan lakásnak nevezett , nem is tudom mibe, amelyet az önféle észosztók nagy ivben elkerülnek. Máig is előre köszönnek azok az idősebbek, akik még ismertek, ha elmegyek a faluba, ahol 30 évig éltem
          (Látja, én is csináltam valami 30 évig. Igaz nem egy nyáron)
          Ha politizálni akartam volna abban az időben, csak a cigány szavazatokkal simán lehettem volna képviselő az önkormányzatnál.
          Láttam, hogy amortizált le lakhatatlanná 10 év alatt, 3 ingyen kapott gazdaházat egy cigány család. Első évben a kerités, és a kertből a szöllőoszlopok volt a téli tüzelő, a másodikban az ajtók ablakok, a harmadikban a tetőanyag. Mindhárom ház igy fogyott el.
          mire azt mondta a tanács, hogy nincs több ingyen ház, telket kap, és épitsen rá.
          Felépitette .
          Kölcsönból fillér nélül. sosem fizette vissza.
          És az első télen elfogytak az ajtók ablakok..
          Szomszédom volt.
          600 éve élnek kultúrkörnyezetben közöttünk Régebb óta, mint amikor önök kiirtották az amerikai indiánokat. de végül önöknek sikerült integrálni őket. és most boldogan élhet az elpusztitójuk között az a néhány ezer akit meghagytak. sőt ingyen tanulhat. Amerikaiul.
          És ön most megint ide jön. Kioktatni, mint ahogy 15 éve minden hozzászólásában tette Olyan dologról, amiről halvány fogalma sincs.
          Ellentétben Floreával, aki, ha nem szertejük is, de önnél tisztábban látja a helyzetet, hisz állitólag közülük emelkedett ki.

          Válasz
        • ez van

          Joe, nem Erdélyben vannak a no-go zónák. A saját környezetét legalább megismerhetné. Ha annyira meleglelkű emberek közt él, miért zavarták vissza integrálás helyett sötétbőrű testvéreinket Magyarországra, meg Romániába?

          Válasz
          • joe

            Maganak ez van,fogalma sincs semmirol ami itten,de meg ami nyugatabbra tortenik arrol sem. Csak beszelnek a semmibe. A vilagon minden nagyvarosban vannak olyan helyek ahol nem tanacsos jarni,foleg ejszaka. De tudja mit,egeszen biztos vagyok benne,hogy a problema nem oldodik meg sem M.O.-on sem Romaniaban,sem sehol a Keleteuropai orszagokban. Erre merget vehet!!! Es nem Joe az okozoja,sem a fentartoja!! Joe csak azt vetitette elore,hogy egyre rosszabb lesz,mert erdemben senkit sem erdekel. Ebben is biztos lehet. Es ki fogja a levet meginni kedves ez van???,- nem joe,hanem maguk.mert a maguk adojabol fogjak oket fizetni.Csak eppen jusson az eszebe,foleg ha fiatalabb,esetleg tiz husz ev mulva. Es az sem fog megtortenni,hogy korlatozni fogjak barki szaporodasat,sem az hogy valakinek is elveszik a gyereket,es az allam neveli,es mint olvastam a miskolci korhazban a fodaktar oarancsara medotlenitettek egy not,mert a fodaktar azt miondta hogy csinaljak meg a mutetet,hogy ne szaporitsanak. Aztan a no nem is volt ,,cigany,, csak egy kicsit barnabb volt a fodakarur szemeben

          • TÓDUCZ

            Joe, Ön csak a magyarországi és a nyugati hazug libsi sajtóból tájékozódik és fake newseket terjeszt az ermán. Az Ön által emlegetett álhír miatt már kirúgták a 168 órától a gazember újságírót!

          • ez van

            Áldás ön Joe a világ számára, hogy mindenhez van fogalma, mindenre tudja a megoldást, a válasz, azt hiszem, ha ön nem lenne, a világ összeomlana. Nem is tudom, hogy miként tud ekkora terhet elviselni károsodás nélkül. Az igaz, hogy Tóducz doktornak is volt olyan páciense, aki Napoleonnak hitte magát. Koós János meg is énekelte.

          • TÓDUCZ

            Kedves ez van, tele volt a karrierem cezaromániásokkal. Ezért kezelem XXX fogyatékos társunk beírásait is maximális szakértelemmel!

    • Nyilas

      Na, sorolja már Joe, hogy miből van kirekesztve ez a népcsoport? Miben gátolják meg őket? Hadd tudjam már meg egy kanadaitól én is, aki itt élek köztük.

      Válasz
      • joe

        A kerdesek helyeett jojjon tanacsokkal,hogy hogy lehet a problemat megoldani,ha mar olyan jol ismeri a tenyeket. Axtan mi lesz 19-2vagy otven ev mulva. Ha ilyen nepszeru volt maga,hogy kepviselo lehetett volna,miert nem vallata el,hogy ne csak egy epitkezesnel valo ,,megszakitasig dolgoztato embereket,, hasznalja ki,ha nem a beintegrallasukat oldja meg. Akkor hogy latja a helyzetet,es a megoldast,vagy soha nem is kell megoldani,vagy mint irta geppuskakkal. Jo meglatasa van,majd kiderul hogy evek multan meg is fogadjak a tanacsat? Vagy csak egy nyaron ket evig akarta oket tanitani? Az inkabb valoszinu.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Joe, ne mind jöjjön a gyermeteg szövegeivel, hogy oldja meg maga, hogy jöjjön tanácsokkal, hogy induljon a választásokon, stb. Aztán egy következő beírásában ledorongol mindenkit, kivéve az Önnel egy értelmi szinten levőt, hogy mit akarnak, mit szólnak bele, hisz a maguk hangja az utcasarkáig se hallatszik el, nem figyel magukra senki, stb. Nem Nyilas úr tiszte az Ön által szorgalmazott probléma megoldása!

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Én megértem, hogy önnek értelmezési problémái vannak, és azt is tudom, hogy ez nem abból adódik, hogy 35 éve idegen nyelvi környezetben él.
          De annyit még az ön felfogóképességével is meg lehetne érteni, hogy “Na, sorolja már Joe, hogy miből van kirekesztve ez a népcsoport? Miben gátolják meg őket??
          Én szivesen vállalkozom a megoldására, csak hát ön 15 éve köpködi ide, a”mértékadó sajtóból” olvassott hazugságait, demég egyetlen egyszer nem tudta negmondani azt, hogy hol van, és mi az amit nekem meg kellene oldani.
          Na, hadd halljam.
          Miból vannak kirekesztve?
          Miben gátolják meg őket?
          Hogy 19-2 vagy ötven év múlva mi lesz, az sajnos sejthető, köszönve az önformáknak, akik a cigányság értelmi szintjét sem érték még el
          Ugyanis már 40 évvel ezelőtt megmomdta egy egyszerü magyarországi cigány fiatalembere, hogy az önök elképzelése szerinti “integrációval” csak azt lehet elérni, hogy konzerválják a cigányság sok évszázados életnódját.
          Azt ő sem gondolta, hogy nem konzerválódni fog, hanem megerősödik a sokszáz évvel ezelótti mentalitásuk

          Válasz
          • joe

            Kedves Nyilas es masok,nem Joe oldotta meg a problemat,es nem is mondtam,vagy irtam sehol. Azt csak maguk himeztek-hamoztak ki. A problemat ugy Amerikaban,mint Kanadaban az illeto kormanyok oldottak meg. Tobb evteizedeken keresztul torvenyben volt,hogy barmilyen allamilag penzelt munkanak egy bizonyos szazaleka csak kimondottan a ,,lathato,, kissebsegeknek lehetett kiadni,ami odavezetett,hogy egyre tobben kaptak biztos megelhetest,es tanithattak gyermekeiket,egeszen a foiskolaig,vagy azontul. Mar odajutottunk,hogy jo par eve le is toroltek a torvenyt,mert mar nem aktualis. Hany szazaleka vegzett ott maguknal felsoiskolat a roma kozossegbol?? Nyilas biztos tudaj. Nem Joe okoskodik,hanem csak azt hangoztassa,hogy csak a gyermekek tanitasaval lehet beintegralni,barmilyen kissebbseget,mert mar aki negyvene tul van azt nehezen,aki pedig otven-hatvaneves sehogy. En lattam tobb ilyencelu dokumentum filmet,meg a sajat boromon is tapasztaltatam,tapasztalom,hiszen volt ,,fekete,, meg azsiai kozvetlen fonokom is. Mindenki nagyon jol kijott vele. Volt feher is,akit kitessekeltettunk,foleg a modoraert. Mar szamtalanszor irtam,hogy jojjenek el latogatni es ne csak hallomasbol itelkezzenek. Egyebkent minden innen feltett irasokaert az itteni elettel kapcsolatban megjelent filmeken ugyanaz a visszautasitas,irigyseg megy a kommentekben mint itten maguktol. Pedig a probelema megoldas csak egy lehet!!!,- akovetkezo generacio tanitasa. Ezt nem en mondom,hanem a szakembereket idezem. De magukra hagyom,hogy a maguk altal elkepzelt modon oldjak meg. Kivancsi vagyok,hogy mikor,de legalabb is hogy mikor kezdik el. Nyilas ur ott eltem eletem nagyreszet,es gyermekkoromtol tudom a helyzetet,hhiszen tobb iskolatarsam volt ,,roma,,. A falunk nem volt kirekeszto,es tobben felsoiskolat ,egyetemet is vegeztek,nem beszelve,hogy sokan szakmunkasok lettek. Sok sikert maguknak.

  3. antal m.

    A virág elvtársnak a lelkivilága, — már rég szennyben van ágyalva!

    Válasz
  4. ez van

    Uraim, Virág elvtárs nem a gyermekszabályozásról mereng, hanem a gyerekvállalás felelősségéről. Ha ezt a magas politika nem érti, akkor nem az önök készülékével van baj. De azzal nagyon nagy.

    Válasz
  5. JOCO

    En sem kedvelem Floreat, de tokeletesen igaza van ! Ennyi kepmutatast a media reszerol,elfogadhatatlan. Tessenek meggyozodni a valosagrol,eloben, nem iroasztalok mogul !

    Válasz
  6. TÓDUCZ

    Az Virág elvtársat nem hatja meg és nem érdekli. hisz biztosítva van a háta, s nem akárki tartja pozícióban: a szeku.

    Válasz
  7. Intuitív

    Hát igen, olyan világban élünk, amikor az igazságot nem szabad kimondani.
    Nem szimpatizálok ezzel a Dorin gyerekkel, de semmi kivetnivalót nem látok ebben a kijelentésében.
    Magyaroszágon is megy a balhé a szegregáció miatt és az újságírók többsége a valóságtól nagyon elszakadtan közelíti meg a témát. Olyan, mintha az újságírók az igazság elferdítésén dolgoznának, akár szándékosan, akár naívságból. (tisztelet a kivétel)

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük