Nicolae Moga / Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea

Bejelentette lemondását kedden Nicolae Moga román belügyminiszter a nemi erőszak és gyilkosság áldozatává lett 15 éves lány ügye miatt.

A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát. Elismerte: a minisztérium több – már leváltott, vagy azonosítására és szankciójára váró – alkalmazottja követett el mulasztásokat az ügyben. Moga kifejezte reményét, hogy lemondása egy új kezdetnek nyithat utat a belügyminisztérium életében.

A múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást váltott ki az országban, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A rendőrség belső vizsgálata szerint a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről.

Közben újabb nyomozati részletek kerültek napvilágra, amelyek azt a feltételezést erősítik meg, hogy Alexandra gyilkosa egy emberkereskedelemre szakosodott, romániai lányokat külföldön prostitúcióra kényszerítő hálózatnak dolgozott.

Az áldozat nagybátyja, az Országos Koalíció Románia Modernizálásáért nevű civil szervezetet vezető Alexandru Cumpanasu Facebook-oldalán tett közzé egy – állítása szerint a rendőrségtől származó hivatalos – kronológiát, amely szerint Alexandra szülei már szerda este bejelentették a rendőrségen, hogy lányuk reggel óta eltűnt.

Csütörtök reggel Alexandra anyját – rendőrségi kihallgatása közben – felhívta egy férfi, hogy megnyugtassa: a lány jól van, és Angliába készül "pénzt keresni". A kihallgatást végző rendőr többször próbálkozott visszahívni az illetőt, de az már nem válaszolt. Ezt követően a caracali rendőrség kezdeményezte, hogy vegyék fel Alexandrát az országosan körözött eltűntek listájára. A lányt tehát már kereste a rendőrség, amikor sikerült felhívnia a 112-es segélyhívót.

A hatóságok számára jól ismert módszer az, hogy az emberrabló, lányokat külföldön futtató bűnszövetkezetek – Alexandra esetéhez hasonlóan – megnyugtatásnak szánt, külföldi "munkavállalásról" szóló telefonhívásokkal próbálják rávenni a rokonságot, hogy ne kerestesse az eltűntet. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint annak a 18 éves, áprilisban eltűnt lánynak a rokonai is kaptak hasonló telefonhívást, akit – a saját vallomása szerint – ugyanaz a férfi ölt meg, aki Alexandra elrablását és meggyilkolását is bevallotta. A 18 éves Luiza nagyapját azzal hívta fel egy férfi, hogy a lány nem akar már hazatérni, mert Svájcban talált munkát.

A gyanúsított azt állította: Alexandrát csütörtök délben ölte meg, amikor rajtakapta, hogy felhívta a 112-es segélyhívó számot. A házba 19 órával később, péntek reggel hatolt be a rendőrség.

Kedden a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén is napirendre kerül a caracali gyilkosságok ügye, és a hatósági mulasztások elemzése. Az ügy miatt múlt héten már menesztették tisztségéből a román rendőrség országos, illetve Olt megyei parancsnokát, Caracal rendőrfőnökét és Olt megye kormánybiztosát (prefektusát), hétfőn pedig lemondott a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetője, amiért nem sikerült idejében beazonosítani az elrabolt lány segélyhívásainak helyét.

Baranyi László / MTI