Leplezetlenül dübörög a bukaresti kettős mérce gyakorlata

Fotó: ziarharghita.ro

Az úzvölgyi magyar honvédtemetőben tavaly román állami segédlettel, a legszégyenletesebb módon és a kegyeletsértés eszközeivel végrehajtott tömeges magyarellenes provokáció az elmúlt három évtized legsúlyosabb hasonló cselekménye.

A tragikus emlékű marosvásárhelyi pogrom óta közösségünk nem szenvedett el hasonló megaláztatást. Mára egyre világosabban látszik, hogy a 2019-es európai parlamenti választások hajrájára kitervelt eset lezárta Bukarest magyarokkal kapcsolatos nemzetközi kirakatpolitikáját. Ugyanakkor az Úz-völgyében történtek egyfajta főpróbává is váltak, hiszen az is kiderült számunkra, a világra szóló botrány és jogtiprás ellenére is valamennyi, más emberjogi esetekkel kapcsolatban oly hangos nemzetközi fórum néma maradt.

Tényként könyvelhetjük el, hogy az elkövetők, a szervezők nem csupán az elmúlt egy évet úszták meg felelősségre vonás nélkül, hanem több mint biztos, hogy a jövőben sem vár rájuk semmilyen büntetés, ehelyett modernkori román nemzeti hősökként vonhatják ki magukat továbbra is az ország törvényei alól.

Ezt láthattuk a napokban is, amikor a tavalyi eset elkövetői büntetés és akadályoztatás nélkül szervezhettek ismét „megemlékezést” hősi emlékhelyünkön. Miközben a magyarság a fennálló járványügyi korlátozások miatt példás önfegyelemmel viseli, hogy legfontosabb egyházi és közösségi eseményén, a csíksomlyói pünkösdi búcsún idén nem vehet részt, a bukaresti főhatalom ismét kettős mércével mér, és cinkos módon, közbeavatkozása elmulasztásával bátorítja az újabb, a román ortodox egyház és a dormánfalvi önkormányzat segítségével korábann nyilvánosan meghirdetett magyarellenes eseményt. Hogyan is fest a kettős mérce 2020 Romániájában? A csíksomlyóiak pünkosdszombaton kirívó és zavaró karhatalmi mozgósítást tapasztalhattak, azzal együtt is, hogy a szervező egyházi és világi intézmények korábban félreérthetetlenül leszögezték: a híveket az otthonmaradásra kérik.

Ahogyan egy évvel korábban is tettük az akkori bűncselekmények kapcsán, a mostani, a járványügyi megkötésekre fittyet hányó cselekmények kapcsán is büntetőfeljelentést teszünk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ahogyan az egy évvel korábbi esetet is következmények nélkül hagyták a hatóságok, ettől eltérő eredményre ezúttal sem számíthatunk. Ugyanakkor kötelességünk a szükséges eljárások kezdeményezésével újból és újból megmutatni, hogy a romániai hatóságok a magyar közösséget ért sérelmek kapcsán általános érvénnyel, az élet majd minden területén és folyamatosan kettős mércével mér.

Egyúttal emlékeztetünk arra, hogy ez év március elején kaptuk kézhez a moinesti bíróság ügyészeinek egy évvel ezelőtti feljelentésünkre adott válaszát, melyben tudatták, a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, továbbá az indoklás szerint a „Ki a magyarokkal az országból!” és az ehhez hasonló jelmondatok skandálása nem minősül uszításnak és nem bűncselekmény.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, a Magyar Polgári Párt elnöke

5 hozzászólás

  1. marczy

    Az a bíró, aki szerint a “Ki a magyarokkal az országból!” nyilvános ordítozása nem minősül közösség elleni uszításnak, ami tudtommal Romániában is bűncselekmény, adja vissza a diplomáját most rögtön annak a foxi-maxi egyetemnek, ahol szerezte. Ha ugyanis pl. Magyarországon valaki nagy nyilvánosság előtt fennhangon ki akarná üldözni akár a románokat, akár a cigányokat, akár többi 11 elismert nemzetiség bármelyikét, azonnal betuszkolnák egy rendőrautóba – és mivel a csonkahonban középmértékes ítélkezés van, az ítélet várhatóan másfél év börtön lenne három évre felfüggesztve, de a felfüggesztés alatti bűnismétlés esetén már jó eséllyel két évet kapna.

    Válasz
  2. Szekely Attila

    Gyava nepnek nincs es nem is lesz hazaja !!!

    Válasz
    • tömrer

      Amit az oláhok úzvölgyében csináltak az nem hősiesség, hanem cigánykodás! Ön szerint ők most bátrak és hősök?

      Válasz
  3. Mikulás

    Most már felesleges Csíksomlyó és az elmaradt pünkösdi búcsú miatt sírni, hiszen az a mi saját gerinctelenségünk miatt maradt el. Nem is volt olyan törvény, ami tiltotta volna, hogy 30 km körzeten belül élők elmenjenek a hegy nyeregbe, a búcsú szabad téri helyszínére.

    Az, hogy rendezünk szabad téri mezőgazdasági vásárt, piacot, de nem rendezünk szabad téri búcsút, szerintem nem a példás önfegyelem jele. Ez annak a jele volt, hogy elvesztettük a morális iránytűnket, és többre tartjuk a szabadtéri piaci földi eledelt, semmint az égből alászállott kenyeret, Jézus testét és vérét az Eucharisztiában, ami a szabadtéri búcsús szentmise csúcspontja lett volna.

    Ez a koronavírus jövőre is itt lesz, 2021-ben. Ha olyan gerinctelenek leszünk jövőre is, mint idén voltunk, akkor majd jövőre is szabadtéri piacra megyünk, sőt a veszélyesebb fedett téri szupermarketba is bevásárolni, csak éppen a veszélytelen csíksomlyói szabadtéri búcsú fog elmaradni jövőre is.

    Válasz
  4. TÓDUCZ

    Romákiában, a hősi magyar halottainknak és egyben közösségünknek is azt sugallják a romák ortodox nácik, hogy “vorbiți numai romîneste, că mîncati pămînt romănesc.” (beszéljetek csak romákul, mert romák földet esztek)

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük