Leszavazta a képviselőház a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánította volna március 15-ét.

A tervezet elutasítását 234 képviselő támogatta, 30-an ez ellen szavaztak, 22-en tartózkodtak a voksoláskor, négy képviselő pedig nem szavazott.

Egy nappal korábban az emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottság negatív véleményezést adott ki a törvényjavaslatról, a kormány pedig szintén azt közölte a parlamentnek küldött állásfoglalásában, hogy nem támogatja a tervezet elfogadását.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Benedek Zakariás kérte, hogy küldjék vissza a tervezetet a szakbizottságba, javaslatát azonban elutasította a plénum.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalásában rámutatott, a tervezet kezdeményezői egyetlen dolgot javasolnak: március 15-e legyen hivatalosan a romániai magyar közösség napja.

„Szentesítse törvény is a magyar közösség számára azt a napot, amit évek óta ünneplünk, egy újabb követ helyezve közös építményünkbe. Az 1848-as szabadságharc eszményei ténylegesen megegyeznek a francia forradalom eszméivel, amelyeket Európa összes népe magáévá tett: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a három érték ma is érvényes, ma is aktuális. (…) Meg kell érteniük, hogy ezzel a kezdeményezéssel mi nem veszünk el senkitől semmit. Önöknek sem kell lemondaniuk semmiről. Önök anélkül adhatnak, hogy bármit is veszítenének. Ezzel nem lesznek szegényebbek. Szavazatukkal önök kifejezhetik egyetértésüket a forradalom által hirdetett eszményekkel (…), és közösen bizonyíthatjuk, hogy a történelemből azokat az értékeket visszük tovább, amelyek mindannyiunkat jobbá, erősebbé és bizony, összetartóbbá tesznek egy közös jövő tervezésében” – fogalmazott.

Hozzátette, figyelemmel kísérte az utóbbi időben lezajlott összes, „racionálisnak egyáltalán nem mondható” vitát a romániai magyar közösségről, annak törekvéseiről, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségről.

„Gondolatban akaratlanul is visszatértem a múltba. Nem a távoli múltba, nem a 19. századba. (…) Nem! Gondolatban csak 30 évet ugrottam vissza, az 1989-90-es évekhez, a kommunista diktatúra összeomlásának évébe és az azt követő időszakba. Az akkori reményre gondoltam, a remény politikájára, amelyet folyamatosan építettünk, és amelyben ma is hiszek. Többek között abban bizakodtunk mindannyian, hogy magunk mögött hagyjuk az etnikai kisebbségeket érő diszkriminációt, az asszimilációs politikát, és hogy sikerül majd begyógyítani a diktatúra éveiben szerzett sebeket. A romániai magyarok abban reménykedtek, hogy jogaikat tekintve egyenrangú polgárok lesznek. (…) Az elmúlt hetekben azonban furcsa érzés töltött el. Az a benyomásom támadt, hogy a remény politikája ma már nem működik abban az értelemben, hogy közösen gondolunk el politikai megoldásokat a magyar közösség számára” – jelentette ki Kelemen.

Az RMDSZ által benyújtott javaslat lehetővé tette volna, hogy a magyarlakta településeken március 15-én ünnepségeket tartsanak a helyi költségvetésből történő finanszírozással. A tervezet előírta volna a munkáltatók számára, hogy a magyar alkalmazottaknak kérésre szabadnapot adjanak március 15-én. (Agerpres)

Leszavazta a képviselőház a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet

Kelemen Hunor beszéde a március 15-i törvénytervezet vitáján

Önök előtt egy olyan törvénytervezet van, amelynek kezdeményezői egyetlen dolgot javasolnak: március 15. legyen hivatalosan a romániai magyar közösség napja. Szentesítse törvény is a magyar közösség számára azt a napot, amit évek óta ünneplünk, egy újabb követ helyezve közös építményünkbe. Az 1848-as szabadságharc eszményei ténylegesen megegyeznek a francia forradalom eszméivel, amelyeket Európa összes népe magáévá tett: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a három érték ma is érvényes, ma is aktuális. Március 15. egy olyan forradalom kezdetének napja, amelynek eszményei nem irányultak egyetlen nép ellen sem. Március 15-ről beszélünk, nem 1848-ról, nem 1849-ről. Ezt kell megértenünk, és kizárólag a 19. század közepének kontextusában kell értelmeznünk, semmiképp sem a 21. század szemszögéből.

Ezért hisszük, hogyha sikerülne egy ésszerű, tárgyilagos vitát folytatni, akkor lehetőség nyílna arra, hogy szavazatukkal támogassák ezt a törvénytervezetet.

Ezzel a kezdeményezéssel mi nem veszünk el senkitől semmit. Önöknek sem kell lemondaniuk semmiről. Önök anélkül adhatnak, hogy bármit is veszítenének. Ezzel nem lesznek szegényebbek. Szavazatukkal Önök kifejezhetik egyetértésüket a forradalom által hirdetett eszményekkel, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszményével, és közösen bizonyíthatjuk, hogy a történelemből azokat az értékeket visszük tovább, amelyek mindannyiunkat jobbá, erősebbé és bizony, összetartóbbá tesznek egy közös jövő tervezésében.

Egyenesen mondom, én is követtem a törvényről szóló vitákat. Figyelemmel kísértem az összes, racionálisnak egyáltalán nem mondható vitát a romániai magyar közösségről, annak törekvéseiről, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségről, és gondolatban akaratlanul is visszatértem a múltba. Nem a távoli múltba, nem a 19. századba, nem az 1848-as szabadságharchoz és nem az akkoriban megfogalmazott szabadságeszményekhez, amelyeket természetesen csak úgy érthetünk meg, ha az akkori eseményeket az akkori kontextusban látjuk, és nem értelmezzük azokat a 21. század szemszögéből.

Nem! Gondolatban csak 30 évet ugrottam vissza, az 1989-90-es évekhez, a kommunista diktatúra összeomlásának évébe és az azt követő időszakra. Az akkori reményre gondoltam, a remény politikájára, amelyet folyamatosan építettük, és amelyben ma is hiszek. Többek között abban bizakodtunk mindannyian, hogy magunk mögött hagyjuk az etnikai kisebbségeket érő diszkriminációt, az asszimilációs politikát, és hogy sikerül majd begyógyítani a diktatúra éveiben szerzett sebeket.

A romániai magyarok abban reménykedtek, hogy jogaikat tekintve egyenrangú polgárok lesznek. A nemzeti identitásunkat akartuk megőrizni, azt szabadon gyakorolni anélkül, hogy megsértenénk mások nemzeti identitását és méltóságát. Ezekért a törekvéseinkért a parlamenti demokrácia eszközeivel harcoltunk itt, Románia Parlamentjében. Teljesen természetes módon választottuk a politikai párbeszédet, a román többség és a kisebbségben levő magyar közösség közötti dialógust. Most, 30 év távlatából is úgy vélem, hogy helyesen választottunk.

Az elmúlt hetekben azonban furcsa érzés töltött el. Az a benyomásom támadt, hogy a remény politikája ma már nem működik abban az értelemben, hogy közösen gondolunk el politikai megoldásokat a magyar közösség számára. Az a benyomásom, hogy ma egyesek a reménykeltés helyett a gyűlöletet szítják, és ez akkor sem vigasztal, ha tudom, hogy ez nemcsak a többség-kisebbség viszonyára, hanem más területre is érvényes.

Igaz, Románia elérte két nagy célját: csatlakozott a NATO-hoz és belépett az Európai Unióba. Nincs már állandó nyomás rajta, nincsenek már azok a követelmények, amelyeket akkor megfogalmaztak vele szemben, többek között az interetnikus kapcsolatok terén. Szankciók sincsenek már. Ilyen körülmények között egyesek mintha úgy gondolnák, hogy eljött a pillanata a közös építkezés leállításának, akár közös munkánk lerombolásának. Ennek jeleit már 2012-2013 óta látjuk, de most, a járvány és a járvány okozta gazdasági válság, a világrend és a globális erőviszonyok újrarendeződésének idején felgyorsult a paradigmaváltás a román többség és a magyar kisebbség viszonyában.

Önök bizonyíthatják, közösen bebizonyíthatjuk, hogy amit az imént felvázoltam, nem igaz. Megmutathatják, hogy nincs paradigmaváltás, és ami április 29. után történt, csupán egy kisiklás. Megmutathatják, hogy amit eddig közösen elértünk, az nem csak szemfényvesztés volt azért, hogy becsapják a partnereinket a NATO- és az uniós csatlakozás előtt. Vagy éppen ellenkezőleg: mehetnek tovább az ellenkező irányba, ezzel még jobban elidegenítve a romániai magyarokat.

A törvénytervezetet negatívan véleményezték. Már nem vitatom azt sem, hogy törvényes volt vagy sem ezt az elutasító jelentést elkészíteni, hiszen nem értettek egyet azzal, hogy a törvénytervezetet visszaküldjük a bizottságba.

Mégis arra kérem Önöket, hogy forduljanak a jövő felé. Egy olyan jövő felé, amelyben a múlt – amelyet amúgy sem változtathatunk meg – nem fogja radikálisan befolyásolni a kölcsönös tiszteleten alapuló közös jövő tervezését. Kérem, hogy utasítsák el ezt a jelentést. Ez nem jelenti azt, hogy a törvényt automatikusan elfogadják. Ez a szavazat pusztán azt jelentené, hogy adnak még egy esélyt arra, hogy nyugodtabb körülmények között tárgyalhassunk. Csak annak adják meg az esélyét, hogy folytassuk a remény politikáját a többség-kisebbség viszonyában.

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Mióta mind hangoztatom, hogy ezt a nagy többséget, mi nem leszünk soha képesek a parlamentben meggyőzni, hogy valami jogot elérjünk általuk! Ünnepeinket mi elődeinktől megörököltük, — az mindig kísér egy életen át bennünket!

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Volt valaki, aki azt hitte, hogy megszavazzák?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük