Használt, de felújított, azaz még hosszú ideig használható, létrával felszerelt tűzoltóautót kapott adományként Barót önkormányzata a bajorországi Fridolfing város tűzoltóságától.

A lánglovagokat elkísérte a Máltai Szeretetszolgálat néhány munkatársa, akik a halmozottan sérült gyermekek és fiatalok foglalkoztatását vállaló Laura Ház Egyesület számára hoztak komoly értéket képviselő adományt.

A fridolingi küldöttség autói szirénázva érkeztek a polgármesteri hivatal elé, majd a kis ünnepség a tanácsteremben folytatódott.

Dénes Ildikó, az önkormányzat katasztrófavédelmi irodájának vezetője köszönetet mondott az autóért: a legjobbkor kapták, ugyanis segítségével eleget tudnak tenni annak törvény által előírt követelménynek, mely szerint minden olyan helységnek, amelyben négyemeletes épületek vannak, létrás autóval kell rendelkeznie. Sajnálattal állapította meg, hogy az önkéntességet nálunk „eredetibb” módon értelmezik, s bizony, elvárnak némi ellentételezést azért, hogy baj esetén riaszthatóak legyenek.

Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere az autóadományt köszönte meg, a Laura Házat évek óta támogató máltaiak önzetlenségét pedig jelentősnek mondotta. A városvezető szólt a város, a környező települések és a megyei tanáccsal közösen elindított azon beruházásról, amely keretében nemcsak önkéntes tűzoltócsoportja lenne, hanem hivatásosak is megtelepednének a városban, mellette meg rohammentő-szolgálat működne.

Cseresznyés Emília, a Laura Ház vezetője a Máltai Szeretetszolgálat segítségét emelte ki: bár az alkalmazottak fizetéseire megvan a keretük, de a működési költségeiket csak németországi segítőik áldozatvállalásával tudják előteremteni. A vendégek nevében Michael Soldanski üdvözölte a barótiakat, s biztosította őket, az elkövetkezendőkben is számíthatnak rájuk.

Hecser László / Háromszék