Lemondásra szólították fel párttársai Romániában Florin Citut, a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) fél éve megválasztott elnökét, ő azonban nem hajlandó önként távozni – közölte egybehangzó értesülésekre hivatkozva csütörtökön a bukaresti média.

citu

   Citunak egyebek mellett azt vetik a szemére, hogy feszültséget szít a PNL és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között, továbbá népszerűtlensége "lehúzza" a PNL-t, amelynek a támogatottsága a legfrissebb felmérés szerint (a 2020-as választásokon elért 26 százalékról) 16 százalékra csökkent.

   Az akkor még miniszterelnöki tisztségben lévő Citut tavaly szeptemberben választották ,meg a PNL élére, a tavalyi elhúzódó kormányválság során tanúsított hajthatatlan magatartása miatt azonban bizalmi indexe egyszámjegyűre apadt, az Avangarde csütörtökön közzétett felmérése szerint a megkérdezettek alig hat százaléka mondta azt, hogy bízik benne.

   Jelenleg a négy hónapja miniszterelnöki tisztségbe került, de a PNL-be alig másfél éve beiratkozott Nicolae Ciuca tartalékos tábornagy a jobboldal legnépszerűbb politikusa, 34 százalékos bizalmi indexszel, a PNL Citu ellen lázadó alelnökei és megyei vezetői benne látják a párt megerősödésének reményét.

   Az amerikai látogatásról frissen hazatért Citut csütörtökön, 50. születésnapja előestéjén szólították fel lemondásra párttársai, sajtóértesülések szerint azonban nem hajlandó önként távozni.

   A Mediafax hírügynökség úgy tudja: a PNL-ben április 10-re rendkívüli tisztújító kongresszust hívnak össze Citu ellenlábasai az elnök leváltása érdekében.