Fotó: Getty Images

Levelet írtak az Európai Néppárt (European People's Party, EPP) elnökének, Donald Tusknak, Csomortányi István és Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei.

A dokumentumban arra kérik az EPP vezetőjét, hogy határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen, mely súlyosan rombolja a román–magyar kapcsolatokat.

„Meggyőződésünk, hogy az Európai Néppártnak világosan ki kell állnia az európai értékek mellett, és nem szabad tolerálnia az EPP politikai családjába tartozó állami vezetők gyűlöletbeszédét”

– áll a társelnökök levelében.

A politikusok rávilágítottak: Klaus Iohannist egyértelműen magyarellenes megnyilatkozásakor több cél is vezethette, ám azok mindegyike összeegyeztethetetlen az európai értékekkel. Csomortányi és Mezei kifejtették: nyilatkozatával a román államelnök vagy a PSD-s ellenzéket akarta támadni, vagy pedig a román–magyar ellentét újbóli lángra lobbantására, valamint ezzel egyidőben egyfajta hadiállapot bevezetésére törekszik, ezzel is bizonyítva, hogy az ország területi integritása veszélyben van, de az is elképzelhető, hogy így próbálja meg felkészíteni az országot arra, hogy mindazokat az ellenzéki vezetőket, akik – véleménye szerint – nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, letartóztathatják.

A társelnökök elmondták: azzal, hogy Iohannis magyar nyelven szólította meg a román szociáldemokratákat, azt sugallta, hogy magyar nyelven csak az ország árulóihoz lehet szólni.

„Klaus Iohannis ezen megnyilvánulásával megalázta a Romániában egyébként őshonos nemzeti közösségként élő magyarságot, mely büszke anyanyelvére és toleráns, multikulturális történelmi hagyományaira”

– hangsúlyozzák a társelnökök.

Levelük végén az Erdélyi Magyar Szövetség vezetői rámutattak: Romániában komoly hagyománya van az állami szintre emelt magyarellenes politikának, mely számos hasonlóságot mutat a rasszista, antiszemita, romaellenes és más gyűlöletbeszédekkel és cselekedetekkel.

„Ezek alkalmazásakor a cél mindig a politikai haszonszerzés, akár olyan áron is, hogy etnikai konfliktusokat szítsanak. Ez a fajta gyakorlat az Európai Néppárt elnöksége szerint elfogadható? Ha nem, kérjük, haladéktalanul cselekedjen!”

– zárják Donald Tusknak küldött levelüket a társelnökök.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája