Kép: kisujsag.ro

A közvélemény az elmúlt napokban a román miniszterelnök olyan kijelentését ismerhette meg, amely nem hoz dicsőséget Romániának.

Mi több, a Mihai Tudose által megfogalmazott fenyegetés a székelyek címére, súlyos megsértése a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáinak. 1989-ben azért vonultunk az utcára Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Bukarestben és más városokban, hogy jobbá tegyük az életet, és lehetőséget kapjon minden román állampolgár, hogy félelem nélkül terjesszen elő terveket a demokrácia elmélyítéséért, és a jogállam megszilárdításáért.

A mi felfogásunkban egy ilyen javaslat Székelyföld autonómiájának törvénytervezete. A tervezet, amely a szubszidiaritás elvén alapszik, és az európai autonómiák gyakorlatát követi, amely megnyitná a gazdasági fellendülést a tartomány román lakói számára is, és megteremtené az egyenlőség törvényes és intézményes garanciáit Székelyföld minden lakója számára. Egy hasonló törekvést minden demokratikus országban társadalmi párbeszéd követ, amelyet a résztvevők egymás iránti felelőssége jellemez. A székelyek akasztással való fenyegetése méltatlan az 1989-es év forradalmához, és merénylet a román állam demokratikus berendezkedése ellen.

Meggyőződésem, hogy ebben a helyzetben az állásfoglalás az Önök felelőssége is, mivel ebben a pillanatban a tét nem csak a székelyek autonómia törekvése, hanem azok a demokratikus alapértékek, amelyért 28 évvel ezelőtt magyarok és románok haltak meg. Leghatékonyabb ellensúlyozása a román miniszterelnök gyűlöletre uszító megnyilvánulásának, a román demokraták szolidaritása lehet a megfenyegetett székelyekkel. Ha Önök vállalják ennek a szolidaritásnak a felelősségét, és kijelentik: „Én székely vagyok!”, akkor ezt nem fogjuk úgy értelmezni, hogy a nyilatkozók megtagadják nemzeti identitásukat, még úgy sem, mintha ez a mi autonómiatörekvésünk támogatása lenne. Ebben a pillanatban egy ilyen kijelentés csak az Önök akaratát fejezné ki, hogy megőrizzék a párbeszéd esélyét, és azt, hogy elutasítják a nemzeti gyűlölködésre való felbujtást.

A román miniszterelnök azon kijelentése, „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”, többek között egy fontos következménnyel jár. A székely zászló a szólásszabadság és az emberi méltóság jelképe lett Romániában.

Az építőjellegű párbeszéd és a románok és magyarok közötti közeledés reményében, kívánok egy boldog új évet Önöknek!

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

5 hozzászólás

  1. László Ferenc

    Kedves Emőke Benkő!
    Ön sajnos a Transindex idézetét vezeti elő, hol ott az eredetileg elhangzott mondatot Izsák Balázs idézte helyesen.
    Csak azért, hogy produkálja magát, hallassa a hangját, kár volt “okosabb” lennie a Pápánál!
    Ferenc

    Válasz
  2. Várközi

    Ez szép, csak manapság a román demokraták nem olvasnak levelet. És várják vissza régi vezetőiket Decebált meg Buerebistát, mert újabbak nem születtek.

    Válasz
  3. hÍMES TOJÁS

    SZEGÉNY BENKŐ EMŐKE fórumozó már vádol, már igazságot oszt!
    Pedig románul biztosan nem tud!!!
    Ilyen is van – mint tudtuk.

    Válasz
  4. antal m.

    Dragnea és pártja egyelőre megszabadítottak az akasztó hohártól!

    Válasz
    • Tóducz

      A hohártól igen, de mástól nem, kedves a.m.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.