Ideiglenesen, harminc napra lezárta az úzvölgyi temetőt május 29-én Gergely András, Csíkszentmárton község polgármestere. Amint a helyszínen a polgármester elmondta, a lezárásról a helyi tanács döntött, a temető látogatásának harmincnapos felfüggesztéséről a 13/23.05.2019-es tanácshatározat rendelkezik, amelyet ki is függesztett a helyszínen.

Az eseményen a sajtó képviselői és a civilek mellett jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István és Salamon Zoltán megyei tanácsosok, Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere és Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere.

A provokáció melegágyává kezdett válni az úzvölgyi haditemető, le kell zárni, hogy véget vessünk a cirkuszoknak, mondta Borboly Csaba. A helyzet tisztázása mögött hatalmas munka áll, napi szinten foglalkozik vele a helyi és a megyei tanács is, tette hozzá a megyeelnök. Mint ismertette, a tegnap megkapták a Bákó megyei kataszteri hivatal átiratát, amely szintén arról rendelkezik, hogy tisztázni kell az ügyet és ki kell igazítani a törvénytelenséget, továbbá az is kiderült, hogy a dormánfalviak által elvégzett munkálatok közbeszerzése sincs rendben. A törvény az egyetlen eszköz, hangsúlyozta Borboly Csaba, és reméli, hogy törvényes úton végetér a cirkusz ebben a harminc napban, hiszen a hősök, nemzetiségtől függetlenül tiszteletet érdemelnek, nem pedig emlékük botrányokkal való meggyalázását.

A megyeelnök beszámolt, jelképesen három lakatot helyeztek el a temetőkapun, az egyik a csíkszentmártoni önkormányzaté, a másik a történelmi egyházaké, a harmadik  pedig a civil szféráé, utóbbiaknak a mai nap folyamán át is adják a kulcsokat.

A helyszínen a Bákó megyei rendőrség képviselői is jelen voltak, akiket Borboly Csaba tájékoztatott a temető lelakatolásáról, illetve a segítségüket kérte, hogy a Hargita megyeiekkel közösen védjék meg a lezárt kaput az esetleges rongálástól. Mint hangsúlyozta, a szomszédos megyével jó kapcsolatra törekednek, le akarják aszfaltozni az utat az átjárhatóság biztosítása érdekében, hogy például a bákói repülőtérre könnyebben elérjenek a Hargita megyeiek, illetve közösen ki kell használniuk a térség turisztikai potenciálját.

Az Úzvölgyével kapcsolatos információk és korábbi hírek az alábbi linken tanulmányozhatók: https://hargitamegye.ro/uzvolgye.html

A Hargita Megyei Tanács közleménye