Benyújtottam egy törvénytervezet, amely 2020-tól kezdve megtiltja a rönkfa exportját – jelentette be csütörtökön Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A képviselőházi elnök szerint az a cél, hogy a fát Romániában dolgozzák fel.

„Aki fát akar exportálni, az feldolgozott formában tegye, hogy a hozzáadott érték az országban maradjon. Miután egyesek évekig úgy tettek, mintha nem látnák az ezen a területen kialakult maffiát, most arra ébredtek, hogy leckét adjanak nekünk. Mit tettek ők a kivitel leállítása érdekében? Eltekintve attól, hogy támogattak néhány olyan személyt, akik nagy mennyiségben exportáltak? Hirtelen felébredtek álmukból, és észrevették, hogy mi történik Romániában. Az elmúlt két évben Romániában nőtt a termékfeldolgozási kapacitás, most pedig további intézkedéseket hozunk e terület támogatásáért, mert Románia többet érdemel” – írta Facebook-bejegyzésében Dragnea.

Az indoklás szerint a törvény meghatározza az erdők fenntartható gazdálkodásának alapelveit, ideértve az erdészeti alap kiterjesztését; a fenntartható erdőgazdálkodás mutatórendszerének összehangolását az Európai Unióval; az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének megőrzését és javítását.

Cél továbbá az erdők éghajlatváltozáshoz való folyamatos alkalmazkodása; az erdei erőforrások által nyújtott funkciók értékelése és nyomon követése; az integrált vízgyűjtő-gazdálkodási rendszer bővítése; az erdészeti integrált információs rendszer megvalósítása; a fakitermelési technológiák bővítése, amelyek műszakilag, ökológiailag és gazdaságilag is hatékonyak; az erdészeti ágazat hozzájárulásának növelése a vidékfejlesztéshez; az illegális tevékenységek megakadályozása és leküzdése a fa eredetének ellenőrzésével és annak nyomon követhetőségének biztosítása az EUTR és a FLEGT mechanizmusok segítségével, amelyek alapvető szerepet játszanak a törvénytelen fakivágások megelőzésében; a központi és területi erdészetek kapacitásának megerősítése az erdészeti rendszer életbeültetésének érdekében, hogy felügyeljék az antropogén eredetű és természeti okokból származó erdőromlás jelenségét, és segítsék a perturbációk miatt létrejövő ökológiai katasztrófák utáni rekonstrukciót.

„Az erdészeti erőforrás védelme érdekében, 2020-tól kezdve 10 évig tilos a rönkfa exportálása” – szögezi le a törvényjavaslat.

Agerpres