Liviu Pop Forrás: Wikipédia

Liviu Pop oktatásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát. A program során nagy hangsúlyt fektetnek a sportra, naponta legalább 30 percet kell mozogniuk, játszaniuk a gyerekeknek.

"Annak ellenére, hogy Romániában öt éve vezették be a délutáni oktatás fogalmát, mindössze 200 intézménynek sikerült gyakorlatba ültetnie ezt a szülői egyesületek, civil szervezetek, a helyi önkormányzatok segítségével" – nyilatkozta a tanügyminiszter egy sajtótájékoztatón.

Pop arról is beszélt, hogy a délutáni órák ideje alatt a gyerekeknek legkevesebb 30 percet kell mozogniuk, sportolniuk.

"A legfontosabb változás a délutáni oktatási munkaprogramban, ha nevezhetjük így, az lesz, hogy a három óra alatt, amennyit a gyerek eltölt délután az iskolában, legkevesebb 30 percet kell sportolniuk, játszaniuk, mozogniuk. Így a délutáni oktatásban részt vevő gyerekek, a heti két tornaóra mellett még fél órát mozoghatnak naponta" – magyarázta a miniszter.

Agerpres