Negatívan befolyásolná a román-magyar kapcsolatokat, ha a román legfelsőbb bíróság nem határozna a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán szabadításáról – közölte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa civil szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.

A magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy Bajkai István Fideszes országgyűlési képviselővel együtt meglátogatta az erdélyi feketehalmi börtönben a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiknek ügyét április kilencedikén ismét napirendre veszi a román legfelsőbb bíróság. A látogatás során a börtön igazgatójával is tárgyaltak, majd a börtön mellett tartottak sajtótájékoztatót.

"Meggyőződésünk, hogy szabadítani kell a székely politikai foglyokat, mert az eljárás tisztességtelen volt, a bizonyítékok nem elégségesek a büntetőjogi felelősségük megállapításához – jelentette ki Lomnici Zoltán. Szerinte amennyiben nem semmisítik meg a ítéletüket, és nem helyezik őket szabadlábra, az nemcsak a "joghalált" jelenti, hanem a román-magyar kapcsolatokat, a két ország viszonyát is negatívan befolyásolja majd.

Lomnici Zoltán nyomatékosította, hogy az egész magyar nemzet figyelemmel kíséri ennek az ügynek minden rezdülését, és nagy várakozással tekint a jövő heti tárgyalásra. "Abból indulunk ki, hogy a román bíróság valóban független, és józanul mérlegeli a jogi körülményeket és a társadalmi hatásokat" – fogalmazott. Utóbbiakról szólva elmondta: a legnagyobb romániai nemzeti kisebbséget és az egész magyarságot érdekli is érinti a Beke-Szőcs-ügy.

Lomnici Zoltán szerint a két székely férfi számára a börtönben a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem engedik őket dolgozni, ezért nagyon lassan telik számukra az idő. Bajkai István erre vonatkozó kérdéseire a börtönigazgató a büntetésük alapját képező vádak súlyosságára és a vonatkozó jogszabályokra hivatkozott.

Lomnici Zoltán úgy vélte: akár az a megoldás születik április 9-én, hogy megsemmisítik a jogerős ítéletet, akár az, hogy hatályon kívül helyezik, és érvénybe lép az első fokú ítélet, mely tulajdonképpen felmentette a vádlottakat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt szabadon kell bocsátani. Hozzátette: a börtönparancsnoktól megtudták, hogy ha megszűnik a fogva tartás törvényes háttere, nyomban szabadítani kell a székely fiatalokat. Maximum egy-két napba telik, míg a szabadításra vonatkozó végzés hivatalos úton eljut a börtönbe.

Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet elnöke elmondta: a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökei felkérésére arról is tájékoztatta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy az egyesület Vasvári-díjat ítélt meg számukra, amit a szabadulás után vehetnek át Budapesten.

Gazda Árpád / MTI