Június 5-6-án, egy év szünet után sikerült újra lovas versenyt rendezni a Fehér megyei Lőrinczrévén. A lovaskupára több megyéből érkeztek versenyzők. A szép időnek s persze a házigazdának, a helybeli Hip-Tep egyesületnek köszönhetően a hangulat kitűnő volt!

A verseny után a nézők tapssal, a rendezők pedig érmekkel s kupákkal ajándékozták meg a lovasterápiákon résztvevő fogyatékos gyerekeket.

A rendezvényen a fiatalok különböző feladatokat a lóhátról kellett teljesítsenek.

Ugyancsak díjazva voltak a lovastornán, illetve az akadálypályán bemutatkozó fiatalok is.

A járványhelyzet miatt nem lehetett olyan gazdag a rendezvény, mint a korábbiak, de a magas színvonalú attrakciók után mindenki elégedetten távozott haza.

Akták