Annyi Európai Uniós pénz áll rendelkezésünkre, amennyiről soha nem is álmodtunk – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök a kormányülés elején és arról biztosított, hogy a hatóságok fel lesznek készülve arra, hogy ezt az összeget hatékonyan használják.

A kormányfő szerint „egy generációnak talán csak egyszer adatik meg”, hogy ilyen kedvező helyzetben legyen.

„Annyi lehívható pénzünk van, amennyiről soha még csak nem is álmodtunk, amelyet hatékonyan felhasználhatunk fejlesztésre, infrastruktúrára, oktatási, egészségügyi, mezőgazdasági beruházások finanszírozására (...). Biztos vagyok benne, hogy készek leszünk arra, hogy ezt az összeget Románia példátlan fejlesztésére fordítsuk” – hangoztatta Orban.

A miniszterelnök óva intette a kabinet tagjait, hogy „azt a hibát kövessék el, mint az előttük járók, akik 5-6 évig semmit sem csináltak, és az utolsó száz méteren kell megoldani mindent”.

Július 31-éig ki kell dolgozni a 2021-2027-es EU-s keretköltségvetésből finanszírozandó projektek irányvonalát

Ludovic Orban kormányfő felkérte minisztereit, hogy július 31-éig Marcel Boloș európai alapokért felelős miniszter koordinálása alatt dolgozzák ki a 2021-2027-es EU-s keretköltségvetésből finanszírozandó projektek irányvonalát.

Orban a kormányülés kezdetén azt mondta: az Európai Tanács döntése nyomán Romániának 80 milliárd eurót utalnak ki a 2021-2027-es uniós költségvetésből és a helyreállítási alapból. Ezen kívül a SURE-program és a React-EU kezdeményezés keretében is pénzalapok hívhatók le. Mindehhez az szükséges, hogy július 31-éig megszabják a finanszírozandó projektek kategóriáit, azok haszonélvezőit, és készen álljanak az alapok lehívását megelőző tárgyalásokra – mondta a miniszterelnök.

Románia a Next Generation EU helyreállítási eszköz révén 16,7 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatást és 16,8 milliárd eurós hitelt kap – közölte Orban, hozzátéve, hogy az európai alapokért felelős miniszterrel közösen hozzáfogtak a helyreállítási program kidolgozásához. A programot október elsejéig kell bemutatni az Európai Bizottságnak, ez képezi majd a tárgyalások alapját.

Ludovic Orban figyelmeztette minisztereit, hogy a Next Generation EU program Romániának szánt pénzalapjait, azaz közel 34 milliárd eurót 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban kell lehívni, és az összegek 70%-ára az első két évben kell megkötni a szerződéseket. Ahhoz, hogy az összeget teljes egészében fel tudja használni az ország, nagyon részletes terv kidolgozására van szükség – tette hozzá a miniszterelnök.

Agerpres