Fotó: digi24.ro

Kedden benyújtják a bizalmatlansági indítványt – jelentette be Ludovic Orban pártelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végrehajtó bizottságának keddi ülését követően.

Orban szerint a dokumentumot az azt támogató pártok parlamenti frakcióvezetői nyújtják be.

"Még a nap folyamán benyújtjuk, egy később kijelölendő időpontban. Mi természetesen javaslatot teszünk majd egy jóérzésű ütemtervre, vagyis hogy a vita és a szavazás hétfői, keddi vagy szerdai napon legyen, de készen állunk válaszolni a házbizottságban többséggel rendelkező PSD bárminemű visszaélésére, és mozgósítjuk magunkat, bármilyen napra is időzítik a bizalmatlansági indítvány vitáját és a szavazást" – fogalmazott.

A PNL elnöke bevallása szerint nem tart attól, hogy lennének olyan személyek az indítvány aláírói között, akik nem jelennek meg a szavazáson.

A pártelnök hozzátette: a bizalmatlansági indítványt támogató aláírások pontos számát a benyújtás után teszik közzé. Emlékeztetett, múlt csütörtökön 237 aláírásuk volt, és tárgyalásban álltak még több törvényhozóval.

Újságírói kérdésre válaszolva Orban ismét leszögezte, ha a bizalmatlansági indítvány átmegy a parlamenten, a PNL első számú opciója előre hozott parlamenti választások szervezése lenne. "Amennyiben nem lesz politikai akarat ehhez, a PNL felvállalja a kormányzást" – mondta, hozzátéve, nem zárja ki a kisebbségi kormány lehetőségét. (Agerpres)