A szavazat az állampolgár legerősebb fegyvere, jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, miután szavazott az Ilfov megyei Dobroești településen.

Ludovic Orban reményét fejezte ki, hogy a vasárnapi választások a 'jóérzésű' és 'jólnevelt' román állampolgárok győzelmével zárulnak, ami egyúttal azt is fogja bizonyítani, hogy a jelenleg hatalmon levő politikai erők elveszítették legitimitásukat. „Meggyőződésem, hogy a mai eredmények mindenki számára meglepetést hoznak, és egyértelműen bizonyítják, hogy Romániában gyökeresen megváltozott a helyzet, az állampolgárok már nem akarják azt, ami két és fél éve zajlik az országban” – mondta az ellenzéki párt vezetője.

Kifejtette, az állampolgárok kezében „a szavazás a legerősebb fegyver”, amellyel reményei szerint élni is fog a lakosság, és a referendum érvényességéhez is összegyűl a szükséges szavazatszám.

Orban közölte: az európai parlamenti választáson és a népszavazáson egyaránt élt szavazati jogával.

„Azért szavaztam ma, hogy biztos legyek benne: Romániát becsületes, korrekt, törvénytisztelő emberek fogják vezetni, és nem tolvajok. Azért szavaztam, hogy a kormány többé ne adhasson ki sürgősségi rendeleteket, amelyek lábbal tiporják az állampolgárok alapvető jogait és szabadságát, lábbal tiporják az igazságszolgáltatás függetlenségét, és zárójelbe teszik Románia európai felzárkózását” – mondta a PNL elnöke.

Agerpres