Ludovic Orban: Románia az első pillanattól komoly intézkedéseket hozott a koronavírus ellen; nem voltunk felkészülve a járványra

Nelu Tătaru és Ludovic Orban / Fotó: adevarul.ro

Románia az első pillanattól komoly intézkedéseket hozott a koronavírus ellen – jelentette ki pénteken Ludovic Orban miniszterelnök, elismerve ugyanakkor, hogy felkészületlenül érte az országot a járvány.

“Február 25-én, 26-án Romániában egy eset volt, Spanyolországban kettő, Franciaországban néhány fertőzöttet tartottak számon. Romániában jelen pillanatban alig van több ezer esetnél, és ha leszámítjuk a gyógyultnak nyilvánított személyeket, ezer alatt van a koronavírusos betegek száma, míg más országokban több tízezren vannak már” – fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, ez annak tudható be, hogy Románia már az első pillanattól komoly intézkedéseket hozott a koronavírus ellen. Emellett Románia sajátos helyzetben van – emelte ki -, mert több mint 200 ezer román állampolgár tért haza a járvány által leginkább érintett országokból. “Ha nem hoztunk volna nagyon szigorú karanténintézkedéseket, már sokkal elterjedtebb lenne a járvány” – tette hozzá.

A miniszter szerint hatásosnak bizonyult az iskolák bezárására vonatkozó intézkedés, és fékezték a vírus terjedését a fertőzöttek esetében indított járványtani vizsgálatok is.

Orban kiemelte, a halálozási arány jelenleg kisebb, mint más országokban, és az elhunyt fertőzöttek általában más betegségekben is szenvedtek.

“Diagnosztizálási képességeink korlátozottak voltak. Románia nem volt felkészülve erre. (…) Azt hiszem, jövő hét elejétől sikerülni fog napi kétezerre növelni a tesztelések számát” – nyomatékosította. (Agerpres)

Orban az új egészségügyi miniszterrel folytatott egyeztetés után: A fő irányvonalak változatlanok maradtak

Az új koronavírus elleni fellépés fő irányvonalai változatlanok maradtak, a cél továbbra is az emberek egészségének és életének védelme, a vírus terjedésének fékezése és a diagnosztizálási képesség növelése – hangsúlyozta Ludovic Orban miniszterelnök az új egészségügyi miniszterrel, Nelu Tătaruval folytatott egyeztetést követően.

A kormányfő azt mondta, további fontos cél felkészíteni a kórházakat a koronavírusos betegek fogadására.

Emellett tárgyaltak még a kórházi alkalmazottaknak és az egészségügyi igazgatóságok képviselőinek szánt védőfelszerelések beszerzésének fontosságáról – mondta Orban, hozzátéve, személyesen kérte a minisztertől, hogy a családorvosok és a járóbeteg-rendelőintézetekben szolgálatot teljesítő orvosok is kapjanak fertőtlenítőszereket és egészségügyi védőfelszereléseket. (Agerpres)

2 hozzászólás

  1. szentgyörgyi

    Ezeket az ártatlanokat decemberben is váratlanul (felkészületlenül ) szokta érni a havazás . Jó kifogás sosem rosz .

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Luluka, mint a géppuska, lövi magából a politikai polkorrekt badarságokat!

    Válasz

Hagy egy Válaszot szentgyörgyi-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük