Ludovic Orban: Sajnálatos, hogy az RMDSZ álláspontot változtatott a költségvetés-kiigazításról szóló tervezet szavazásán (VIDEÓ)

Sajnálatos, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán megszavazta a parlamentben a nyugdíjak 40%-os emelését, illetve a gyerekpénz növelését – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kedden, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.

„Sajnálatos, hogy miután ott voltak mellettünk a költségvetési-pénzügyi bizottságban, és nem vettek részt a döntésben, most álláspontot váltottak és hozzájárultak a PSD eme döntéséhez” – fejtette ki Orban, akit megkérdeztek, hogyan kommentálja az RMDSZ keddi szavazatát, illetve azt, hogy a szövetség kormányra szeretne kerülni a parlamenti választásokat követően.

Orban hozzátette, pártja minél nagyobb többséggel akarja megnyerni a választásokat, hogy ne legyen szükség szövetségekre, amelyek bonyolítanák a kormányzást.

„Az elkövetkező években – nem csak a következő négy évben, hanem 8-10 évben – Romániának stabil, koherens kormányra van szüksége, amely az ország gyors fejlődéséért, az emberek jövedelmének emelkedéséért tevékenykedik” – mondta még a PNL elnöke.

A parlament kedden fogadta el a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, azzal a PSD-s módosító javaslattal együtt, amelynek értelmében 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke. A tervezetet 242 támogató, 147 ellenszavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a plénum.

A törvényhozók döntése szerint hatályon kívül helyezik a nyugdíjak 14 százalékos emelését előíró cikkelyt. Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Szentgyörgyi

    Még egy pár garast kellett vóna lökni Lulukám , azért nem gondojjátók ,hogy ijjen ócsón elaggyuk magunkat !!!

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    O. Luluka, há az UDMR nem a PNL utánfutója.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük