Szóba került, hogy október 1-jén kezdődjön az oktatás az osztályokban, és addig online órák legyenek, de nem hoztak végleges döntést ebben az ügyben – nyilatkozta pénteken Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő kifejtette: egyes szakemberek véleménye szerint a halasztást az indokolná, hogy sok gyerek és tanár a napokban tér vissza szabadságról.

A miniszterelnök leszögezte: egyelőre az a forgatókönyv van érvényben, amit a kormány korábban közzétett, ha valami változik, „időben szólnak”.

„Az iskola megnyitásáról helyi döntés születik az igazgatótanács javaslatára, amelyben részt vesznek a helyi önkormányzat, az oktatók, a szülők, valamint a tanulók képviselői. Ők tesznek javaslatot, a döntést pedig a megyei vészhelyzeti bizottságok hozzák meg, a vírus terjedésének mértékétől függően”

– magyarázta a kormányfő.

Hozzátette: fontolgatják azt is, hogy azokban az iskolákban, amelyekben választási körzetet rendeznek be, egy-egy szabadnapot adjanak a voksolás előtt és után.

Agerpres