Fotó: cotidianul.ro

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét, Ludovic Orbant bízza meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.

Az alkotmány vonatkozó előírása értelmében a kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül össze kell állítania a kabinetjét alkotó miniszterek listáját, valamint a kormányprogramot, és a parlament elé kell terjesztenie jóváhagyásra. (Agerpres)

Frissítve!

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét, Ludovic Orbant bízza meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.

A Cotroceni-palotában adott keddi nyilatkozatában az elnök rámutatott, a parlamenti pártok képviselőivel folytatott tárgyalásokat követően arra a következtetésre jutott, hogy a következő kormánynak a PNL köré kell szerveződnie.

“Az előre hozott választás is megoldás lenne, de nem most, amikor a Dăncilă-kabinet lenne az átmeneti kormány. Minden egyes nap ezzel a kormánnyal egy elveszített nap Románia számára. (…) Ennélfogva úgy döntöttem, hogy a legnagyobb ellenzéki alakulat, a bizalmatlansági indítvány fő kezdeményezője, a Nemzeti Liberális Párt elnökét, Ludovic Orbant jelölöm ki miniszterelnöknek. Demokratikus szempontból ez így korrekt, és így is fog történni” – fogalmazott az államfő.

Az alkotmány vonatkozó előírása értelmében a kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül össze kell állítania a kabinetjét alkotó miniszterek listáját, valamint a kormányprogramot, és a parlament elé kell terjesztenie jóváhagyásra. (Agerpres)

3 hozzászólás

  1. Tóducz

    Lesz itt cirkusz bőven az elkövetkezőkben romák és magyar légtornászok részvételével!

    Válasz
    • Szekely Attila

      Toducz ur a szarmazasukra celzott , hogy a magyarorszagi Orban “uj magyar” es a romaniai Orban pedig “uj roman” ?

      Válasz
      • Dr NAGY-Major Gábor

        A célzás elég aljas

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük