Fotó: theater.hu

Ma kezdődik a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelynek kilenc napja alatt 13 ország 16 előadását nézheti meg a közönség.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által hatodik alkalommal megrendezett mustra az első világháború centenáriumához kapcsolódva a háborúra és az azt követő változásokra reflektál. A fesztiválra beválogatott előadások túlnyomó része közép- és kelet-európai országokból érkezik, a meghívott alkotók többsége első alkalommal mutatkozik be Kolozsváron.

Magyar nyelven mutatja be Thomas Bernhard Vaterland című drámáját Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat, Georg Büchner Woyzeckjét ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a budapesti Nemzeti Színház. A kolozsvári magyar társulat Shakespeare Velencei kalmárját, Tompa Gábor rendezését és Adrian Sitaru Ilegitim című előadását mutatja be a fesztiválközönségnek. Urbán András ezúttal a Belgrádi Nemzeti Színházban rendezett Hazafiak című előadásával lesz jelen.

A kísérőprogramok között szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, kiállításmegnyitók és koncertek is lesznek. Első alkalommal ül össze a kolozsvári színház szervezésében az Európai Színházi Unió közgyűlése, amelyen az unió tagszínházainak vezetői vesznek majd részt.

MTI